Üres bölcsőt ringat...
Hétfő volt, mikor született
Én kivártam volna,
de nem lehetett
Tudod, a számla nagy,
a munka se vár
S jött a hír, hogy
a fiam már jár...

tovább>>>
 

Öregedés: örök ifjúság?


IVÁN LÁSZLÓ
ÖREGEDÉS: ÖRÖK IFJÚSÁG?
Az emberiség története elválaszthatatlan az öregedéssel kapcsolatos kérdésektől. A hosszú, betegségektől mentes és termékeny élet mindnyájunk vágya. Elődeinkhez képest ma soha nem látott ideig élhetünk, de mi a helyzet az életminőség problémájával? Az egyre több, egyre idősebb ember betegségben és nyomorúságban vagy testi és szellemi frissességben fog élni? Az előadás visszatekint az öregedés kultúrtörténetére, megvizsgálja a gerontológia (az idősödés kutatása) legfőbb kérdéseit, és bemutatja az öregedés tudományos kutatásának jelenlegi állását.
I. BEVEZETÉS
A zseniális Leonardo da Vinci halála előtt nem sokkal megfogalmazta azt a három kérdést, melyre nem tudott kielégítő választ adni: 1. Miért kék az ég? 2. Miért hasonlítanak az utódok őseikre? és 3. Miért öregszünk és miért halunk meg? Első két kérdésére a mai ismereteinkkel válaszolhatunk, a harmadikat ma sem tudjuk, csak kutatgatjuk és magyarázgatjuk mindenkori tudásunkkal, kétségtelenül csodálatos technikai vívmányaink segítségével. Még kevésbé tudjuk megérteni, hogy miért kell egyáltalán időben behatárolva, mintegy az időbe zártan élni, és miért éljük a maximális emberi életidőnket is személyre szabottan? Az emberiség az ősidőktől fogva keresi azt a bizonyos "életelixírt", melynek segítségével, ha lehet, örökké, de legalább is hosszú életen át maradhatna fiatal, tettre kész, egészségesen boldog. Az ember szeretne "fiatalon, szépen megöregedni", ha már a halált el nem kerülheti. Szeretne élete utolsó pillanatáig önállóan, tevékenyen és a valakihez, valamihez, valahová tartozás biztonságában élni, az öregedés közismert fogyatkozásai, problémái, nyomorúságai nélkül. És nem utolsó sorban szeretne kínok és megaláztatások nélkül, békén elköszönni, ha üt az utolsó óra. Valamiképpen úgy, ahogy azt a 18. században élt kiváló orvos, van Borehaave megfogalmazta: "fenntartani a test töretlen egészségét, a szellem állandó élénkségét és nyugalmát, és megőrizni ezeket a késő öregségig, amikor betegség és küzdelem nélkül a test és lélek búcsút mond egymásnak".
Az emberiség kultúrtörténete bizonyos tekintetben versenyfutás és küzdelem a halállal. Minden korszakban így van ez: az ember mindenkori ismereteivel és tudásával válaszokat és módszereket keres az egyed és a közösség fennmaradása érdekében, esélyeket, kockázatokat figyel meg és próbál befolyásolni. Kitűnő művészi ábrázolását adja ennek Pearson rézkarca, mely az ember életútját mutatja be születésétől haláláig. A "végtelenből a végtelenbe vándorló ember" képzete, a honnan jövünk és hová tartunk? kérdés megválaszolatlansága megtermékenyítően hatott a művészetekre, filozófiákra, hitrendszerekre és nem utolsó sorban a tudásvágy hajtotta tudományra. Az ember a megismerés és a tudás míves csodakapuját próbálja kinyitni, mint sipkás kobold, de csak érintheti kilincsét, belépni ez idáig nem tudott rajta. Atyai mesteremtől, Nyírő Gyula professzortól kaptam ezt a kifejező ex librist közel ötven éve, amikor meghívására elindultam a Budapesti Orvostudományi Egyetem Neurológiai és Pszichiátriai Klinikáján az emberi lélek rejtelmeinek megismerése felé. Már akkor és ott, 1957-ben rádöbbentem, hogy a lelki bajok sokfélesége mellett az öregedők és öregek megannyi, számomra újszerű problémát jelentenek, szemben az általánosításokkal, az egybeolvasztó, előítéletes öregképpel. Mind egyértelműbbé vált számomra, hogy számos lelki zavaruk nagyon is összefügg öregedésük testi fogyatkozásaival: látásuk, hallásuk, mozgásuk, testi működéseik beszűkülésével, károsodásával. A beáramló fontos ingerek csökkenése és a testi aktivitás beszűkülése vagy elmaradása felborítja napi életük ritmusát, zavarttá, tájékozatlanná és nyugtalanná teszi őket. Mindez nagy különbséggel következik be, minden esetben meghatározza emberi egyediségük, személyiségük adottsága.
Különösen mély hatást gyakorolt rám lelki problémáik, hangulati betegségeik és gondolkodási, észlelési zavaraik gyakori szoros összefüggése társas-társadalmi kapcsolataik megszakadásával vagy csökkenésével, ami kialakította az "időskori magányosság" lelki-testi zavarait, betegségeit, tetézte egyéb problémáikat. Megfogalmazhatóvá vált, hogy a "testi-lelki-társadalmi ember" az életkor előrehaladásával gyakori változásokat mutat, normál- és kóros eltérésekkel egyaránt. Mindez az egyén jellegzetességei szerint, nagyon is egyedi különbségekkel következik be, nem pedig egyszerűen "korfüggő formában", mint azt szakmai körökben is gyakorta vélik. Ily módon az öregedés rendszerének és egyedi kifejeződéseinek napi problémáival találkozhattam, melyek révén élő valóságként éltem meg a klinikai orvos dilemmáját: mi az, ami az idős embernél a "normál változás", és mi a "kóros eltérés"? Az ún. normál idősödési változást, akár többfélét is ugyanannál az embernél, életmódbeli tanácsokkal kell segíteni, a kórosságot viszont nagyon korán fel kell ismerni, és az idősödéssel kapcsolatos tudományos eredményekkel összhangban, személyre szabottan kell gyógyítani.
Szükségünk van tehát rá, hogy megfogalmazzuk, mi a "normál" és a "kóros" öregedési változások kritériuma. A normál öregedési változások az örökítő anyagok révén, egyénileg megvalósuló életműködéseink olyan gyakoribbá váló változásai, melyek nem borítják fel az érintett működések egyensúlyát, csupán beszűkítik a "tól-ig-kapacitásukat". Ily módon sérülékenyebbé és érzékenyebbé válnak ezek a működések a hirtelen változásokkal, terhelésekkel és alkalmazkodási kihívásokkal szemben. Amennyiben az idősödő és idős ember nem tudja életvezetését ennek megfelelően módosítani (és ez folyamatos önismereti tanulást is jelent!), akkor az egyensúly (homeosztázis) felborul és kóros (patológiás) működések jelentkeznek átmenetileg, előrehaladóan vagy akár életet kioltó jelleggel. Sok egyéb ok mellett éppen ezek a jellegzetességek indokolják az "őszülő világ" öregedés- és hosszabbéletűség-kutatásait és a tudományos eredmények gyors alkalmazását az öregedés, öregség és hosszabbéletűség életminőségének és emberi méltóságának biztosítása érdekében. Az egyik fontos feladat az "élethosszig ható, fenntartható egészség" megvalósítása neveléssel, oktatással, képzéssel, szervezéssel, felvilágosítással és élethosszig tartó tanulással.
Gerontológia és geriátria
A gerontológia az öregedés és az öregség tudománya. A kutatásaival nyert ismeretek a 21. századra áttörést eredményeztek az öregedés biológiai alapfolyamatainak megismerésében és jelenleg ugrásszerűen gyarapodnak a hasznosítható módszerek is az egészség és életminőség hosszabb idejű megőrzéséhez, a kórosságok megelőzéséhez. A gerontológia eredményeinek gyakorlati alkalmazásával foglalkozik a geriátria, az idősödés és időskor gyógyászata. Tevékenysége széles területet fed le: a megelőzés, a gyógyítás, a rehabilitáció ugyanúgy az égisze alá tartozik, mint az ápolás, a gondozás és a gondoskodás kérdései.
A gerontológia több tudomány együttműködésének eredményeként alakult ki, de mára önállósodott, rendszerszemléletű és specializált gyakorlatú tudomány vált belőle. Gerontológiai megközelítésben az emberi öregedést biológiai, pszichológiai és szociológiai változások együttese jellemzi; a genetikailag hozott, megalapozó élettani programok sikerét, illetve sikertelenségét a szocializáció, a személyiség egyedi nyitott programjai befolyásolják.
II. KULTÚRTÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS
Az Örök Ifjúság vágya több mitológiai történetben fellelhető, ezek közül Titóniusz története az "örök életből kihagyott örök ifjúság" konfliktusát példázza. Titóniusz Ladomeon király fia volt. Apja Auróra istennő szeretője. Titóniusz gondolt egyet, és arra kérte apját, járja ki Auróránál, hogy adjon neki örök életet. Auróra végül teljesítette kívánságát, és Titóniusz élte örök életét. A baj csak az volt, hogy az idő múlásával az öregedés és öregség minden baja és nyomorúsága elérte, mivel az örök élethez nem kért örök ifjúságot is. Titóniusz mind nehezebben viselte öregességét, ezért ismét apjához folyamodott, hogy eszközölje ki részére az örök ifjúságot is. Auróra azonban úgy megharagudott a fiúra, hogy menten tücsökké változtatta.
Fiatalként élni lehetőleg minél hosszabb életet - a múlt és ma emberének közös vágya. Descartes 1619-ben világosan fogalmazta meg az emberi létezés négy pillérét: ha már élünk, legyünk hatékonyak, kreatívak (személyesen alkotóak), illetékesek és cselekvőképesek. Igaz, azt is mondta, hogy "bene vixit, qui bene latuit" azaz "az élt jól, aki jól rejtőzött", amit mai szóhasználattal úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az élt jól, aki hatékonyan védte meg magát életében.
Hufeland 1796-ban még világosabb és ma is kitűnően használható eligazítást adott "az életet megrövidítő és meghosszabbító tényezők" leírásával. Az életet megrövidítő tényezők a következők:
1. elhanyagolt fizikai nevelés, elkényeztetés
2. kicsapongás a szerelemben
3. a lelkierő túlzott megterhelése
4. betegségek, erőszakos halálnemek
5. szennyezett levegő
6. mértéktelen evés és ivás
7. életrövidítő hangulat és szenvedélyek
8. betegségek beképzelése
9. mérgek és kórokozók
10. a korosodás felgyorsulása.
Az életet meghosszabbító tényezők:
1. öröklötten jó fizikum
2. jó fizikai nevelés
3. tevékeny, dolgos fiatalkor, a puhányság kerülése
4. a túlságosan fiatal kori és a házasságon kívüli testi szerelemtől való tartózkodás
5. boldog házasság
6. jó és pihentető alvás
7. mozgás
8. a szabad levegő élvezete, mérsékelt, kellemes meleg
9. vidéki és kerti élet
10. élményteli utazás
11. tisztaság és bőrápolás
12. helyes diéta és mértéktartás evésben, ivásban
13. lelki nyugalom és elégedettség
14. kellemes és mértéktartóan élvezett érzéki és érzelmi ingerek
15. betegségek lehetőség szerinti elkerülése és tisztességes kezelése
16. gyors menekülés veszélyeztetés esetén
17. az idős kor megfelelő ellátása
18. a lelki és testi erő kultúrája
19. a fenti szabályok olyan alkalmazása, amely figyelembe veszi az eltérő alkatok, temperamentumok és életkorok sajátosságait.
Az ember ősidőktől kezdve szeretne hosszabban élni, és természetesen vágyai között szerepel a halhatatlanság is. Ugyanakkor szeretne aktív, önálló, boldog életet élni, bajok, betegségek, nyomorúságok nélkül. A kezdetektől számos mítosz, legenda érinti ezt a vágyat közvetlenül vagy közvetetten, és adja tovább a kollektív emlékezetben. Fennmaradtak olyan hiedelmek, hogy őseink halhatatlanok voltak, de hibáztak és ezért elbuktak, halandókká váltak. A Teremtés Könyve 10 pátriárkája a mai maximális emberi élettartamnál lényegesen hosszabban élt: Hénok 365, Matuzsálem 969, Noé 950, Ábrahám 175, Izsák 180, Jákob 140, Áron 123, Mózes 120 és József 110 évet élt. (Lehetséges azonban, hogy holdéveket számoltak.) Az Úr a Teremtés Könyve szerint 120 évben szabta meg az ember életét. A Zsoltárokban már csak 70-80 év az életidő. Az óegyiptomiak szerint a főnixmadár 1000 évig élhetett. Kr. e. az 1. században Plinius arról írt, hogy az emberek valaha 800 évig éltek, de eltelvén az élettel és fényűzéssel, a tengerbe vetették magukat. Az ókori India emlékező irodalmában fantasztikusan hosszan élő emberekről kapunk hírt, és olvashatunk a sasmadárról is, mely Indiába repül, ahol megmártózva az Ifjúság Forrásában, örökké fiatal marad. Már a középkorban járunk, mikor is Kolumbusz 1498-ban, harmadik utazása során Venezuela partjainál, Trinidad szigetén megtalálta a "halhatatlanság földi paradicsomát". Ez összecseng az Édenkert-legendával, mely a ugyancsak a halhatatlanság földi paradicsomáról szól.
A görög legendákból ismertek a hüperboroszok, akik az "Északi Szélen túl", egy távoli országban élnek hosszú-hosszú életet. Ebből a történetből egyébként később, 1933-ban James Hilton regényt írt A Kék Hold völgye címmel, melynek főszereplője, az "emberfeletti korú ember", a Himalája Paradicsomában, a legendás Shangri-Lában éli kortalan életét. A 16. század kiemelkedő egyénisége, a velencei Luigi Cornaro Az egészségről és a hosszú életről című könyvével beírta magát a hosszúéletűség tanácsadói közé. 50 éves korára egészségi állapota igencsak megrendült, ezért önvizsgálatot tartott, és megállapította, hogy a romlás okai a falánkság, a rendszertelen életvitel, az érzéki örömök féktelen hajszolása. Orvosa tanácsára életmódot változtatott, gyökeresen új életvitelt alakított ki. Attól kezdve önmegtartóztató, mértékletes és rendezett életet élt spártai fegyelemmel, s egészsége tökéletesen helyreállt. 83 évesen értekezést írt, melyben ismertette az önmaga kialakított spártai életmódot, majd a recept eredményességét folyamatosan értékelve, feljegyzéseit újabb észrevételekkel egészítette ki 86, 91 és 95 éves korában!
A vérkeringés felfedezője, William Harvey 1635-ben felboncolt egy Thomas Parr nevű szegény parasztot, és kijelentette, hogy Parr biztosan 152 éves és 9 hónapos volt, ezen kívül igencsak balszerencsésen halt meg: amikor az angol király meghívására Londonba utazott, a bemutatás során Harvey szerint a szennyezett levegőtől és a bőséges lakoma következtében fejezte be hosszú életét. Descartes, a 17. század kiválósága követelte, hogy a tudomány találjon már végre "gyógyírt az öregedésre", méghozzá úgy, hogy az emberre, mint afféle gépre, alkalmazzák a mechanika törvényeit. Tanítványa, Bacon angol filozófus az emberi élettartam meghosszabbítását az orvostudomány legnemesebb céljának tekintette, amit részletesen kifejtett Történet az életről és a halálról című könyvében. Gerald Grumann Az élet meghosszabbításáról való elképzelések története című műve arra késztette a kor orvosait, hogy vérátömlesztést alkalmazzanak a megfiatalítás módszereként (az első vérátömlesztéseket kutyákon végezte Richard Lower, az első emberi vérátömlesztést Jean-Baptiste Denis hajtotta végre 1667-ben). A 17. és 18. legendáit az emberfeletti korú emberekről élesen támadta William J. Thomas 1873-ban kiadott, A hosszú élet: tények és koholmányok című könyvében. Számos érve máig útmutató a hosszú életűek korának megállapítását illetően. (Angliában ugyanis csak 1837-től lett kötelező a születési bizonyítvány.) Thomas szerint az emberi végső élethatár legfeljebb 100 év lehet.
A legújabb kor a tudomány és a technika nagy vívmányainak bűvöletében vágott neki az öregedés befolyásolásának, különös figyelemmel és szorgalommal kutatva múltat és jelent, a halhatatlanság és a hosszúéletűség megfejtése érdekében. Ez a törekvés természetszerűen hozta magával a halhatatlanság vágyának modern változatát, a halál elleni tudományos próbálkozásokat. Felelevenítették a Kr. e. 650 körül készített, 12 agyagtáblára írt babiloni eposzt, mely Gilgames küzdelméről szól a halhatatlanságért.
Gilgames, a mintegy 3000 évvel ezelőtt élt dél-mezopotámiai uralkodó azért fordult egy bölcshöz, hogy tanácsát kérje, miként győzheti le a halált. A bölcs tanácsa szerint ha győzni akar a halál fölött, először le kell győznie az álmosságát, és hét nap, hét éjjel kell ébren lennie. Gilgames ezt nem tudta megvalósítani, elbukott, így a halált se tudta legyőzni. A Kr. e. 1600-ból való egyiptomi papiruszra írt Könyv az öregember átváltozásáról húszesztendős ifjúvá olyan kenet készítéshez ad tanácsot, mely "sok ezer ízben hatásosnak találtatott". A 6. századi taoista írásokban - szemben a nyugati felfogásokkal - meggyőző érvek szerepelnek arról, hogy a halhatatlanság és az örök ifjúság elérhetők. Ugyanakkor Arisztotelész a Kr. e. 4. században kifejezetten dicsérte az öregséget, és a természet bölcsességének tartotta. A 18. században élt Benjamin Franklin úgy hitte, hogy az emberi élet a tudomány segítségével meghosszabbítható. Condorcet szerint az öregedés változásai nemcsak hogy későbbre tolhatók, hanem az élettartam is meghosszabbítható. Swift pedig a Gulliver utazásaiban a struldbrug embercsoportról mesél, melynek tagjai egyre öregebbek és roskadtabbak lettek, de nem halhattak meg; hasztalan sóvárogtak a megváltó halál után, a halhatatlanság átokként ült rajtuk.
Amikor a mai ember a tudomány diadalmas eredményei alapján merész terveket sző a halhatatlanságról, szembetalálkozik ezekkel a gondolatokkal, és felteszi a kérdést: hosszú öregedés vagy örök ifjúság? A világ lakossága és ezen belül a magyarok is öregszenek, így különösen időszerű a kérdés. Következzen néhány adat és gondolat, a ma emberének, nekünk.
III. AZ ÖREGEDÉS ÁLTALÁNOS DEMOGRÁFIAI VONATKOZÁSAI
A Földön manapság korábban soha nem tapasztalt és soha el nem gondolt globális változások mennek végbe: az ún. 3 nagy robbanás, vagyis a népesség-, a hosszabbéletűség- és az információ-robbanás.
A több mint hatmilliárd ember között ugrásszerűen nő a 60 évesek és annál idősebbek száma és aránya is, különösen a fejlett országokban. Ezen belül a 80 évesek és idősebbek is jelentősen többen élnek, sőt az előrejelzések szerint rohamosan átrajzolódik a korösszetételi Föld-térkép, jelezve, hogy a 2l. század az öregedés és öregség százada lesz. Ez halmozott "esélykockázatot" jelent a gazdaságban és nemzedéki, illetve életminőségi következményekkel jár a társadalmak életében, ami nem utolsó sorban az öregedés és a hosszabbéletűség minőségével kapcsolatos igényeket jelenti, az "Örök Ifjúság" és a nem kívánatos, hosszú öregség elkerülésének vágyát.
A 21. század népességrobbanásának tekintetében álljon itt néhány egyszerű, de annál izgalmasabb előrejelzési adat. Óvatos becslés szerint a Föld jelenlegi népessége 2050-re megduplázódik. Ez valóban "népességrobbanás", hiszen hárommillió évig tartott, míg a földlakók száma 1800-ban elérte az egymilliárdot. A második milliárdra 1930-ig, tehát 130 évig kellett várni, még harmincat 1960-ig a hárommilliárdig. A negyedik milliárdot 1975-re, mindössze 15 év alatt értük el, 1987-ben ötmilliárd, 2004-ben pedig hatmilliárd fölöttivé gyarapodott a Föld népessége.
Mindez együtt jár a 60, a 65 és a 80 éves és idősebb népességi arány növekedésével, létszámuk "robbanásával", különösen a fejlettebb társadalmakban. A világ 60 év fölötti népessége elérte a félmilliárdot, ezen belül a 80 évesek és idősebbek a 10%-ot, ami 50-60 millió idős embert jelent, és többnyire ők alkotják a leggyorsabban gyarapodó réteget. (54%-uk a fejlett országok lakosa.) A születéskor és 60 éves korban várható élettartam növekedése ugyanakkor megnöveli a korral gyakoribbá váló normál és kóros változások, zavarok, betegségek számát. Ennek következtében a 21. századra szükségszerűen előtérbe kerül a fenntartható egészség, a megelőzés, az egyénre szabható egészségügyi és szociális ellátás, nem utolsó sorban a hosszabb élettartam értékirányult életminőségének kihívása. A mai tudásunk szerint is meg kell tehát válaszolnunk a "hosszú öregség és/vagy örök ifjúság" kérdését.
Az életszakaszok beosztását a WHO újabban a következőképpen adja meg. 50-60 év: az áthajlás kora, 60-75 év: az idősödés kora, 75-90 év: időskor, 90 fölött aggkor és 100 év felett matuzsálemi kor. Magyarországon mára minden ötödik ember betöltötte 60. életévét, vagyis a 60 felettiek aránya elérte a 20 %-ot, számszerűen ez 2 millió lakost jelent. A 100 gyermekkorura eső időskorúak száma (öregedési index) Pest megyében a legmagasabb, mintegy 145, és megyénként, régiónként 90-től 145-ig fejeződik ki. Összességében a magyar népesség öregedési indexe 108-110 között van. Az EU tagországainak többségében ennél kedvezőtlenebb a helyzet, ily módon nem tartozunk a legöregebb kormegoszlású európai országok közé. Ugyanakkor hangsúlyozható, hogy a magyar népesség egyszerre öregszik, de fogyatkozik is, reprodukciónk jelenleg 3,2 - 3,5 ezrelék.
Miként a fejlett országokban, úgy Magyarországon is az idősödés demográfiai jellemzői között kiemelhető a "feminizáció", ami azt jelenti, hogy a korban előrehaladva a férfiak halálozása kifejezettebb, mint a nőké. A születéskor várható átlagos életkor Magyarországon jelenleg nagy nemek közötti különbséget mutat: férfiaknál 68 év, nőknél 76 év. Az EU-ban a skandináv országokban a legmagasabbak ezek az adatok: a férfiak 78-79 évet, a nők 79-81 évet várhatnak. Még a déli-délnyugati tagországokban is közelítenek a nő-férfi születéskor várható élettartamok egymáshoz. A világon jelenleg a születéskor várható élettartam Japánban a legmagasabb, mindkét nemnél eléri a 82-82,5 évet. Idős népességünkre kifejezett heterogenitás jellemző: életútjuk, lakóhelyük, családi viszonyaik, anyagi-gazdasági helyzetük, egészségi állapotuk, aktivitásuk, önellátásuk, rászorultságuk, igények, kapcsolataik, szerepeik szerint, és nem utolsó sorban tanultság, képzettség és képesség, továbbá kreativitás és illetékesség vonatkozásában. Arányuk területek és településtípusok szerint eltérő, az átlagosnál nagyobb a fővárosban és a kisebb községekben (az 1000-nél kevesebb lakosú településeken), ahol eléri a 25 %-ot. A nemek arányát tekintve az 1000 férfira jutó nők száma a korosodással fokozatosan emelkedik: 60-64 éveseknél 1295, 85 éven felülieknél eléri a 2372-t.
IV. AZ ÖREGEDÉS TUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉSE
Az öregedés többtényezős és többdimenziós életfolyamat, amelynek kialakulását és kimenetelét biológiai, pszichológiai és szociológiai tényezők határozzák meg. Megismerése és értelmezése rendszerszemléletet igényel, s igen fontos, hogy figyelembe vegyük az egyéni, korcsoportos, évjárati és nemi különbségeket.
Az öregedés imázsa kultúrafüggő, alig és nehezen befolyásolható, de a következetes tudományos felvilágosítás és a nevelés pozitív hatása érvényesülhet. A biológiailag, genetikailag megalapozott, egyéni életprogram személyes pszichoszociális meghatározottsággal "fejlődik" az emberi fajra jellemző végső öregségi élethatárig. Ez a pszichoszociális meghatározottság kultúra-, társadalom-, személyiségfüggő rendszerben valósul meg. Az öregedés minősége és tartalma a kihívásokkal való megküzdés eredménye. Napjainkban, amikor az átlag életkilátás növekszik, az ember hosszabban él, mint valaha, az öregedés és az öregkor egyfelől az emberiség egyik alapvető gondjává vált, ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy a legújabb kor "hosszabb életűsége" egyben az emberi civilizáció diadala is. Az öregedés rendszerszemléleti megközelítéséhez és megértéséhez a globális adatok, valamint a magyar demográfiai jellemzők és előrejelzések feldolgozása szükséges. Nem nélkülözhetjük a pszichoszociális, gazdasági, társadalmi és társadalompolitikai tényezők értékelését sem. Az öregedés mutatóinak alakulásához hozzájárul a relatíve változatlan genetikai háttérstruktúra és a folyamatosan változó társadalmi környezet, illetve az egyénre jellemző környezet is. A más-más évjáratban születettek eltérő "mintáit" nem lehet csupán az emberi genom evolúciós változásaival magyarázni, amely kohortról kohortra lényegében ugyanaz marad.
Elfogadott az az álláspont, hogy az idősödés és időskor nem kezelhető egységes mintaként, a harmadik életszakasz nem a "szürkék tömege", hanem az egyedi idősödés normál és kóros elváltozásainak sokfélesége. Az is hangsúlyozandó, hogy nem a naptári évek szerint idősödünk, és hogy a vizsgálatok és felmérések adatai szerint igen nagy különbségek vannak az egyes idős emberek egészségét és életminőségét kifejező jellemzők között. Mivel az idősödés az egész életút folyamataival összefüggésben alakul, fontos jellemzője a teljes életút úgynevezett "funkcionális kapacitásának" (FK) alakulása. Az FK a személyes testi, lelki és szociális működések kapacitásait jelenti. Vizsgálatok szerint a "normál idősödés" jellegzetességei a testi működések vonatkozásában 30-tól 90 éves korig a következők:
• az izmok tömege és ereje 30 %-kal csökken,
• az idegrostok ingerületvezetése 15-25 %-kal lassul,
• az agy tömege mintegy 300 grammal megkevesbedik,
• az ízlelőbimbók száma a fiatalkori 240-250 egységről 40-50 egységre csökken,
• a testen átáramló vér mennyisége felére csökken,
• a tüdő vitálkapacitása 75 éves korra felére csökken,
• a vese kiválasztó működése több mint felével csökken,
• a látás és a hallás 70-80 %-kal gyengül.
Ezeknek a változásoknak mint normál idősödési folyamatoknak a jellegzetessége, hogy az egyedileg programszerűen zajló sejt, szövet, szerv, szervrendszer szintű időbeni változások a működési kapacitásokat csupán beszűkítik, de mindenkori homeosztázisuk egyensúlya megmarad. Ily módon a "fenntartható egészség" kielégítő és relatív szintje az élet késői időszakáig megmaradhat. Minden olyan változás, mely a homeosztázist károsítja, egyensúlyát felborítja kóros folyamatként hat. Ezek korai felismerése meghatározza befolyásolásuk lehetőségeit. Az idősödés legnagyobb kihívása éppen az egyedi normál változások és a velük kapcsolódó kóros folyamatok kombinációinak szakszerű felismerése, szükség szerinti ellátása. Lényegében az egyedi és kohort esélyek, illetve kockázatok arányának feltárása és befolyásolása, szükség szerint kezelése képezi az idősödés és időskor korszerű, rendszerszemléletű értelmezését és ellátását is.
Korábban utaltam rá, hogy a demográfiai adatok szerint 2001-re a világ népessége elérte a 6,1 milliárdot és évente 1,3 % -kal, közel 80 millióval gyarapodik. Ennek a növekedésnek a felét hat nagynépességű ország adja, sorrendben: India (21 %), Kína (12 %), Pakisztán (5 %), Nigéria (4 %), Banglades (4%) és Indonézia (3 %). 2050-re a világ népessége 7,9-10,9 milliárd lehet. A fejlett régiókban jelenleg 1,2 milliárd ember él, és a következő 50 évben érdemi gyarapodásuk nem várható, mert a termékenység elmarad a szükséges reprodukciótól. Századunk közepére 39 fejlett ország népessége csökkenhet, például Japán és Németország 14 %-kal, Olaszország és Magyarország 25 %-kal, Oroszország, Grúzia és Ukrajna 28, illetve 40 %-kal.
Az 1981 óta csökkenő magyarországi népességszám két alapvető folyamat következménye:
1. A női termékenység nem éri el a reprodukciós szintet.
2. Nagymértékben romlottak a halandósági viszonyok.
A halálozási mutatók már a 60-as évek elejétől veszélyesen romlottak. Az 1000 lakosra jutó meghaltak száma 40 %-ra emelkedett és összességében elérte 13-14/1000 lakos szintet, (férfiaknál 16, nőknél 13). Kifejezetten kedvezőtlen a halandósági szint az egy főre jutó GDP-vel jellemzett gazdasági fejlettségünkhöz viszonyítva is. A morbiditási jellemzők tovább súlyosbították a helyzetet. A 60 éven felüli időseink 51 %-a (1,1 millió) egy krónikus megbetegedésben szenved, két ilyen megbetegedés érinti 10 %-ukat (200 ezer) és három vagy több krónikus megbetegedés fordul elő 3 %-os gyakorisággal (60-70 ezer ember).
Az előrejelzések szerint Magyarországon növekszik az egyedül élő idősek száma, jelenleg még csökken a családok száma, növekszik a válások száma. Kifejezetten elmarad az EU országokhoz viszonyítva a nyugdíj melletti munkavállalás és munkatevékenység, és ugyancsak nagy eltérés mutatható ki az öregek szubjektíve megélt és objektíve jellemzett állapotának minősítésében. Magyarország az időskorúak és nyugdíjasok társadalma lett.
Összefoglalva a magyarországi demográfiai jellemzőinket, a következők emelhetők ki:
1. öregedő és fogyó népesség;
2. fogyó családok;
3. a válások növekvő száma;
4. csökkenő gyermekszám;
5. növekvő női arány;
6. növekvő férfihalálozás;
7. növekvő női krónikus betegségek;
8. növekvő rászorultság;
9. növekvő regionális különbözőségek;
10. egészség és életminőség vonatkozásában növekvő esélyszóródás és kockázatfokozódás.
Az idősek helyzetének jellemzése
E jellemzők következtében a ma időskorba kerülőknek egyre kevesebb gyermeke, egyre kevesebb unokája van, ők maguk is különböző gyermekszámú családból származnak, kevesebb hozzájuk hasonló korú testvérük és unokatestvérük van, a kiterjedt családi támogató rendszer egyre kevesebb személyre korlátozódik, a megnövekedett földrajzi mobilitás pedig még ezt a kisebb létszámú családot is megosztja földrajzilag; és végül, de nem utolsó sorban a kapcsolatok szűkülésével a szubjektív, informális és érzelmi alapon nyújtott támasz fogyatkozik, ami csupán anyagi eszközökkel nem helyettesíthető.
Az időskorúak idült, nem fertőző betegségek miatti halálozási kockázata a felmérések szerint a következőképpen alakult:
1. életmód: 40%
2. környezeti ártalom: 15-20%
3. genetikai ártalom: 20-25%
4. az egészségügyi ellátás hiányossága: 15%.
A következő csoportokba tartozó idősek különösen veszélyeztetettek:
1. 80 év felettiek;
2. az egyedül élők;
3. akit családi gyász ért vagy depressziós;
4. akik szellemileg károsodottak;
5. akik számos alkalommal elestek;
6. akik inkontinensek (vizelet-, illetve széklettartási zavarokkal küzdenek);
7. akik az elmúlt időszak eseményeivel nem tudnak kielégítően, illetve sikeresen megbirkózni.
A hosszabb élet titkai
Világszerte és Magyarországon is jelentős kutatások, vizsgálatok foglalkoznak a legidősebbek (matuzsálemkorúak) hosszabbéletűségével. Az eredmények igazolták, hogy kiválasztódásukat és "túlélésüket" az átlaghoz képest családilag hozott örökletes, genetikai adottságuk (hibajavító kapacitásuk) és személyes vagy csoportos életmódjuk, életfelfogásuk (esélynövelő és kockázatcsökkentő kapacitásuk) sajátosan optimális kapcsolódása határozza meg. Ily módon ezek az emberek ha nem is "szupermenek", de tudományosan fogalmazva "szuperszelektíven hosszanélők". Néhány alapozó génkombinációjuk ismertté vált. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy sem az élettartam, sem az öregedés és öregség jellegzetességei nem egyetlen gén által meghatározottak, de a csodálatosan szerveződött élő rendszerben egyetlen gén vagy génkombináció is meghatározó minőségi hatásokat eredményezhet, pozitív és negatív értelemben egyaránt.
A makro- és a nanofolyamatok összefüggései
A "végtelenből végtelenbe" hatoló vizsgálódások szembesítenek bennünket a végtelenül nagy és a parányi világával, a makro- és nanofolyamatokkal, melyek korábbi élet-, ember- és világképünket mind több bizonytalansággal terhelik, s így arra késztetnek, hogy tárjuk fel a tudás stabil bizonyosságait. Az ember az egyetlen élőlény, aki egyszerre éli és vizsgálja önmagát és világát. Nagyon leegyszerűsítve annyit megfogalmazhatunk, hogy a Föld ősszínterén, az első vegyületekből az élet megjelenéséig a vegyi folyamatok redukáló környezetben történtek, az átalakulások lassabban, kisebb energiák mozgásával történtek. Ily módon a keletkezett vegyületek viszonylag stabilak lehettek, tartósan megmaradhattak, mivel az ún. oxidatív bomlás elenyésző volt. Ezt a korszakot "kémiai evolúciónak" is nevezik. A fotoszintézis megjelenését követően, amikor a légkör oxidálóvá vált, ugrásszerű változások alapozták meg a "biológiai evolúciót".
A már jelenlévő élő rendszerek az oxidativ kémiai működésekre kényszerültek átállni, részben az oxigén agresszivitása miatt, részben az addigiakhoz viszonyítottan sokszorosan nagyobb energianyereség érdekében. Ez újfajta evolúciós előnyt jelentett, ugyanakkor az oxidatív úton nyert vegyületek instabilakká váltak, gyorsabban bomlottak le. Ennek eredményeként az élő rendszerek nagy árat fizettek, egyedi halhatatlanságukat elveszítették, kötelező programmá vált az öregedésük, ami a legfejlettebb szinten az ember öregségét jelenti.
Ebben a "vegyi harcban" azonban kialakult az élő rendszerek fennmaradását biztosító, az életképességüket stabilabban és hosszabban megalapozó és a kockázatokkal szemben ellenállóbb "szaporító képződmény", a DNS örökítő kettős spirálja. A DNS pedig redukált vegyület, az agresszív oxigénnel szemben jobb ellenállóképességgel rendelkezik. Lényegében az élet fennmaradhatóságának záloga. Létfontosságúvá váltak az olyan tényezők, mint a szaporodóképesség, melynek alapja a "másolódó képesség", a biológiai élet fennmaradásának feltétele.
A földi életrendszerek differenciálódása, sokfélesége, fajonkénti és egyedi életkapacitásainak különbözősége kialakította öregedésük és öregségük jellegzetességeit. Az ember vonatkozásában ezek a folyamatok törvényszerű programok szerint, a sejtek szintjétől a személyiségig, a megtermékenyített petesejttől az élet utolsó pillanatáig zajlanak. Nagyon leegyszerűsítve a sejt szintjén, az ún. mikrovilág nanofolyamataiban a következő folyamat zajlik: az oxidációs vegyi reakciók hatására a sejtek és magjaik vizet veszítenek, ennek következtében a kémiai reakciók lelassulnak, a sejtek állománya mindinkább besűrűsödik, végül mind a sejtmag-sejtállomány, mind a sejtállomány-sejtközi környezet sejthártyán keresztül zajló életműködései leromlanak, összeomlanak. Ekkor léphet be a programozott sejthalált (apoptózist) működtető "megsemmisítő" tevékenység, illetve az a hibajavító (repair) és működést helyreállító (regeneráló), ugyancsak genetikailag kódolt alprogram, mely ha kell, "kitakarítja" az életképtelen sejtet, de amíg lehet, megjavítja, lehetővé teszi működését. Meghatározó tényezői ezeknek az eseményeknek a szervezeti hő, a test tömege, mérete, a táplálkozás, az aktivitás, az idegrendszer szerkezeti és működési milyensége és nem utolsó sorban az "énvezérelt", tudatos emberi személyiség magatartása, esély-kockázati aránya.
Miért nem élünk addig, amíg élhetnénk?
Az emberi faj életkapacitása jelenleg 130-135 év. Amennyiben nem érnék a szervezetet kórképző ártalmak, az ún. "természetes öregedéssel" ennyit élhetnénk. Az egyének azonban - ahogy már többször utaltam rá - igen nagy különbségeket mutatnak az esélyek és kockázatok tekintetében. A maximális élettartam elérését örökletes tényezők, a személyiségfejlődés, az életmód és az életkörülmények is befolyásolják. Ennek két alapvető oka van.
1. A sejtek ún. "oxidatív stressz" általi károsodása. Az oxidatív stressz oxidatív szabadgyökök (sajátos oxidáló anyagok: szuperoxid, hiperoxid-, hidroxil- és peroxid-gyökök) által okozott sejtkárosodásokkal "degenerálja" az élő szervezetet, különösen olyan, az élethez alapvető fontosságú egységeket károsítva, mint a DNS, a lipidek, a fehérjék, a szénhidrátok, az energiatermelő részecskék (mitokondriumok). Ilyen agresszív szabadgyök-keltők a sugárzások és vegyi anyagok is. Ezekkel az ártó hatásokkal szemben fiatalon még kellően védekezik a szervezetünk hibaelhárító és hibajavító szolgálata: a sejt enzimjeinek lebontó tevékenysége. Hosszabb életűeknél ez az enzimműködés lényegesen aktívabb.
2. A felhalmozódó hibák és a salakanyagok "mutáns sejteket" eredményeznek és kóros elváltozásokat indítanak.
Az élet fenntarthatósága ily módon függ az oxidatív stresszek mennyiségétől és erejétől, valamint az ezekkel szembeni védekező és helyreállító működésektől. Biológiai szempontból ez a fenti folyamatokat vezérlő gének esélyeit és hibáit jelenti. De fontos szerepe van a személyiségnek is: mintegy 40%-ban szerepet kap az életmód (táplálkozás, testi-szellemi aktivitás, valakihez, valamihez, valahová tartozás, élethosszig tanulás), az érdeklődés, az érzelmi-hangulati kiegyensúlyozottság, a bizakodó beállítódás és a spiritualitás, illetve nem utolsó sorban a vágyaink, képességeink, lehetőségeink egyensúlya, ami természetesen nagyban függ önismeretünktől és társas-társadalmi neveltetési feltételeinktől.
Az eddig elmondottakból is kiderül, hogy kétféle emberi öregedésről beszélhetünk: a naptári évek szerinti (kronológiai) és a szervezeti (biológiai) öregedésről. Mondhatjuk úgy is, hogy öregedésünk a sejtektől az egész személyiségig egyedileg zajló folyamatok és változások összessége, és a naptári évek csupán statisztikailag előforduló változások átlagát jelzik, így az egyedi, meghatározó öregedés jellegzetességei nagy plusz-mínusz eltéréseket mutathatnak. Nem véletlenül mondta G. B. Shaw, hogy vannak fiatalos öregek és öreges fiatalok. Hozzá tehetem azt is, hogy természetesen a lényeges különbség fiatal és öreg között az, hogy az öreg már volt fiatal, a fiatal még nem volt öreg.
Egy élőlény élete a megtermékenyítéstől a halálig tart. A legtöbb élő fajnál a születés jelzi az önálló életet. Az embernél kb. 25 éves koráig egy felfelé ívelő szakaszban a növekedés és fejlődés egyaránt jellemző. Ezt követően, 25-55 év között általában stabil, kiegyensúlyozott időszak következik, majd 55-60 éves kor után jelentkezhetnek és a korral gyakoribbá válnak a "hanyatlás" jelei. A szervezet felépítő működéseivel szemben túlsúlyba kerülnek a lebontás jellegzetességei. Ily módon a szervezetben több-kevesebb helyen sérülékenység alakulhat ki, túlsúlyba kerül a kockázat az eséllyel szemben. Mindezek ellenére az öregedés és az öregség nem betegség, de fokozottabb hajlamot jelent a kórosságokra.
Az öregedés nem hirtelen bekövetkező folyamat. Az egyes szövetek, szervek, szabályozások nem egyszerre kezdenek öregedni. Már a magzati idegsejti előtelepekben megjelenhetnek "kopási pigmentek", vagy például mire a magzat megszületik, a méhlepény megöregszik és elvész. Ugyanakkor ismert, hogy a legöregebb embereknél is megmaradhatnak, sőt alkotóak lehetnek a szellemi működések. Nyilvánvaló, hogy az öregedés okait a sejtek és szövetek szintjén kell keresni. A milliméter milliomodnyi egységeinek, a nanofolyamatoknak a kutatása vadonatúj felfedező utakra csábítja a tudósokat. Kiderült, hogy az öregedés nem egyszerűen "sejtkopás", nem mechanikus szerkezeti jelenség. A sejtek működőképes korukban szakadatlanul ellenőrzik és javítják magukat. Sőt, a legfrissebb adatok szerint a szervezet az őssejtjeik révén pótolni próbálja az elveszettek sejteket. Az időben zajló életműködéseinket szakadatlan "utánfutó szervízeléssel" biztosítjuk, automatikusan. A folyamatról kevéssé informálódunk tudatosan, csak az eredményekről kapunk visszajelzést: hogy rendbe jöttek-e panaszaink, sebeink stb. Hayflick gerontológus kísérletei is megerősítették, hogy még az idős ember sejtjei is képesek osztódni, de lényegesen kevesebbszer, mint a fiataloké. Míg a fiatalok sejtjei 80-100, az idősebbek csupán 25-30 osztódásra képesek. Különösen jól észlelhető ez akkor is, ha fiatal sejtet idős szövetbe visznek be. Kimondható, hogy az öreg szervezet sejtjeinek nagyobb része elveszti megújulási (regenerációs) képességét.
A szervezetünkben lévő különféle sejtek osztódási, regenerálódási képessége nagyon is eltérő. Vannak hosszú ideig és rövid ideig osztódásképes, illetve nem osztódó sejtjeink. Hosszú ideig képesek osztódni például a vérképző őssejtek. Az agysejtekről a közelmúltig az volt a vélemény, hogy nem képesek osztódni, pótlódni. Mára elfogadottá vált, hogy mindkettőre képesek, ami nagy meglepetés volt. Igazolhatóvá vált az is, hogy a mesterséges körülmények között osztódásra késztetett sejtek osztódásainak száma függ annak a szervezetnek a korától, melyből a sejtet kiemelték. Valószínűsíthető, hogy a sejtekben egy olyan "genetikai óra" ketyeg, amely meghatározza, hogy hány osztódást végezhetnek és meddig maradhat életben. Az is bizonyított, hogy a tumorsejtek "halhatatlanok", mert korlátlanul osztódhatnak. Ez azt is bizonyítja, hogy a "halhatatlan sejt" eddigi ismereteink szerint mindig kóros, illetve daganatos sejt. A legújabb kutatások éppen arra irányulnak, hogy úgy tegyék halhatatlanná, vagy legalább is hosszabb ideig osztódásképessé a sejtet, hogy ne fajuljon el, ne váljék kórossá.
További öregedés-elméletek
További öregedés-teóriák is közismertek, az egyik a kóros mutációk felhalmozódásához (a genetikai anyag spontán végbemenő mutációjához) köti az öregedés folyamatát. Eszerint az emberi szervezetben naponta kb. l millió sejt mutál, melyek egy része működő géneket érint, és ily módon előnytelen változásokat okozhat. A káros környezetei hatások (sugárzások, vegyszerek, dohányzás, elektromágneses hatások) és az egyedi vagy társadalmi eredetű stresszártalmak is jelentősen megnövelhetik a mutációk számát. Az önjavító mechanizmusaink ellenére a mutációk felhalmozódása a sejtek működésének sérüléseit, károsodásait és akár halálát is okozhatja. Fontos megállapítás volt, hogy a hosszú életű emberekben az önjavító működések ötször aktívabbak, mint a rövidebb életűeknél.
Az életkapacitás nyújtásának lehetőségei
A betegségek korai felismerése, valamint az egyénre szabott optimális életmód kialakítása, a "sáfárkodás" a velünk hozott adottságokkal, esélyt adhat a hozott és szerzett kockázatokkal szemben, ily módon lassítja és későbbre tolja a kórosságok megjelenését és gyakoribbá válását, növelve a "fenntartható egészségidőt" életutunk során. Újabb állat- és sejtkísérletek, valamint a rövidéletű és hosszú életű emberek korszerű vizsgálatai alapján kimondhatjuk, hogy karnyújtásnyira állunk az emberi maximális életkapacitásának eléréséhez, sőt mi több, merészebb kutatók szerint a maximális emberi életkapacitás megnyújtásához akár 150-200 évre.
Az életkapacitás megnyújtására a következő lehetőségeink adódhatnak. Az emberi géntérkép egyedi jellegzetességei révén korszerű génmódosításokat hajthatunk végre a biotechnológia, a géntechnológia segítségével. Erősíthetjük a saját "repair"-képességet a szervezet helyreállító és hibajavító mechanizmusait vezérlő gének mutációcsökkentésével, és őssejteket ültethetünk be a károsodások területére a pótlólagos sejtképzés érdekében. A kutatási eredmények további lehetőségekkel is biztatnak. Esélyünk nyílik arra, hogy befolyásoljuk az élethosszt programozó rendszert (a telomereket), hogy "mindentudó sejteket" alakítsunk ki és szaporításunk a szükségleteknek megfelelő; hogy befolyásoljuk az immunrendszert az infekciók, daganatok és az ún. autoimmun betegségek kivédése érdekében. További lehetőség az ún. sikeres öregedést elősegítő személyiségfejlesztés: a központi idegrendszer speciális befolyásolása, valamint az idegi-lélektani módosítás az egyedi tűrőképesség és megküzdőképesség fejlesztése érdekében, amiben fontos szerepet játszik az emberközi kapcsolatok és a társadalmi együttélés optimalizálása.
A nemek közötti különbség
Igen figyelemreméltó kérdés a nemek közötti különbség az öregedés, illetve a hosszúéletűség tekintetében. A nemek közötti átlagos és maximális vagy várható élettartam különbsége egyfelől a nemi kromoszómák génhordozó kapacitásával kapcsolatos. A nőknél a két X-kromoszóma több olyan gént hordoz, melyek a hosszabbéletűség szempontjából fontosak, szemben a férfiak XY kombinációjával - látható, hogy az Y kromoszóma az X-szel ellentétben csak egy alsó szárral rendelkezik. A másik ok abban keresendő, hogy a nők meghatározó szerepet játszanak az utódlásban, az utódfelnevelésben és a gondoskodó-fenntartó szerepekben, a társas kapcsolatok alakításának folyamataiban.
Kétségtelen, hogy a születéskor várható élettartam nemek közötti különbsége a civilizációs folyamattal csökken: például ahogy korábban említettem Japánban a leghosszabb a világon a születéskor várható élettartam.
V. AZ IDŐSKORI ÉLETMINŐSÉG
Öregedés és személyiség
Ma már nem csupán arról beszélünk, hogy "életet adjunk az éveknek", vagy "éveket adjunk az életnek", hanem minél hosszabban kívánjuk biztosítani a normál idősödés relatív, ún. "fenntartható egészségét" függőség, tehetetlenség és kiszolgáltatottság nélkül. Ebben a törekvésben meghatározó tényező az aktivitás, az érzelmi, hangulati és összességében lelki stabilitás, az anyagi, egészségügyi, szociális, kapcsolati és támaszbiztonsági feltételek alakulása. E meghatározó tényezők alapján érthetően előtérbe kerül a személyiség szerepe és jelentősége az idősödésben. Hippokratész több mint 2000 évvel ezelőtt állította, hogy amilyen életstílusunk volt ifjúkorunkban, olyan időskorra számíthatunk.
A személyiség strukturális elemzése az életkilátások vonatkozásában jelentős adatokkal szolgál. Többféle módszer alkalmazásával is egyértelművé vált, hogy a személyiség döntő szerepet játszik az egészség megőrzésében, a betegségek kialakulásában, gyógyításában, rehabilitálásában. Az egyedi "esélykockázati" arányok feltárását a személyiség "szerkezeti vizsgálataival" lehet biztosítani. Több ezer idős embernél végzett elemzéseim alátámasztják, hogy a személyiség ily módon feltárt és megmért jellemzői "személyiségmarkerként" használhatók fel a "sikeres vagy sikertelen", a "normál vagy kóros" öregedés előrejelzéséhez. Az időskor minőségét leginkább veszélyeztető megbetegedések számbavétele, időskori jellegzetességeinek feltárása és elemzése, elkülönítésük a normál idősödés változásaitól, speciális diagnosztikájuk, speciális gyógyszerelésük, rehabilitációjuk a fejlett társadalmak egyik alapvető dilemmája. "Az orvosilag lehetséges és gazdaságilag megengedhető" konfliktusa a hazai idősellátásban is a legnagyobb problémát jelenti. A morbiditási és mortalitási adataink egyaránt jelzik az időskori kardiovaszkuláris, celebrovaszkuláris, általános vaszkuláris megbetegedések súlyát (együttesen az időskori mortalitások 60 %-át, morbiditásának 45-55 %-át képezik). A krónikus megbetegedések sorában a diabétesz, a daganatok, a krónikus obstruktív tüdőbetegségek, a csont-, izületi, izombetegségek, a lelki egészség zavarai és megbetegedései, továbbá a látáscsökkenés, a vakság és a hallászavarok tartoznak.
Az időskori életminőség legfontosabb tényezői
Az időskori életminőség vonatkozásában a következő szempontokat emelhetjük ki:
1. Az egyének a korral mindinkább különböznek egymástól, nincs úgynevezett egységes öregedési minta.
2. Egy szervrendszer vagy funkció gyors leromlása mindig valamilyen kóros változás, nem pedig a normál öregedés következménye.
3. A kapacitás beszűkülésével járó öregedés azonban megnöveli a kockázatok kialakulását, ezért fontossá válik a személyes életmód és adaptáció.
4. Az idősek azért betegek, mert szervezetükben kóros folyamatok alakultak ki, és nem azért, mert idősek.
5. Az idősebbeknél egy új betegség kezdete általában az egyén szervezeti rendszerének legérzékenyebb, illetve legsérülékenyebb "láncszemét" érinti. Ennek felismerése meghatározza az ellátás programjait.
6. Az idősödéssel mindinkább megjelenik az ún. "5 I": immobilitás, inkontinencia, instabilitás, intellektuális hanyatlás és az iatrogenia (mozgásbeszűkülés, vizelettartási zavarok, test-egyensúlyi zavarok, szellemi változás és az orvosi ártalom).
7. Mivel több működés belső egyensúlya (homeosztázisa) gyakran egyidejűleg változik meg, többféle panasz megjelenésével és egyidejű kifejeződésével kell számolnunk. Ugyanakkor a meghatározó változás célzott befolyásolása az egész rendszer zavarának javulását eredményezheti.
8. Több olyan tünet, mely fiatalabb korban betegségnek tekinthető, idősebb korban csupán a normál idősödésből származó panasz, jelenség.
9. Az idősebbeknél gyakran észlelhető, hogy a kialakult tünetek mögött többféle betegség is meghúzódik, ezért nem tanácsos takarékoskodni az értékelésnél és a diagnosztikánál.
10. Az idősebbeknél a már említett jellegzetességek miatt a diagnosztikai, a terápiás, a rehabilitációs stratégiák szakspecialitást követelnek, ami idős-egészségügyi fejlesztési konzekvenciákkal jár.
Az időskor legnagyobb problémáját a krónikus megbetegedések képezik. Nemcsak a betegek otthoni ellátása, ápolása, gondozása, hanem a szakszerű ellátás extramurális (kórházon kívüli) és intramurális (kórházon belüli) kapacitásának szűkössége és hiányossága miatt is. Ma már nem azt mondjuk, hogy korfüggő betegségek jellemzik az időskort, hanem a rendszerszemléletnek megfelelően helyesebb "az idősödéssel gyakoribbá váló megbetegedésekről" beszélni. Kétségtelen tény azonban, hogy a krónikus betegségek rontják a leginkább az időskorúak önállóságát, tevékenységét, kapcsolatvilágát, öngondoskodását és nem utolsó sorban lelki egészségét.
Mind az időskori normál változások, mind a betegségek, mind pedig a civilizáció társadalmi változásai jelentősen hozzájárulnak az időskori "magányosság" kialakulásához. A magányosság elsődlegesen lélektani zavarként jelenik meg, akkor ha az egyén a valakihez, valamihez és valahová tartozás szükségletét nem tudja kielégíteni. Az így kialakuló frusztrációs feszültség megbonthatja a testi-lelki-szociális egészség homeosztázisát, és a normál idősödési változások mellett ún. "magány-betegségeket" (depresszió, pszichoszomatikus károsodás és ezek szövődményei) indíthat el. Az időskori akkut és krónikus megbetegedések szociális-egészségügyi feladatok egész sorát jelentik, ami az egyénre, a közösségekre, az intézményekre és az egész társadalomra kiható gondokkal és dilemmákkal jár. Olyan következményekkel kell számolni, melyek miatt az idősödők és idősek egészségügyi és szociális ellátásának költségei soha nem látott mértékben, rohamosan nőnek.
Egyes adatok szerint egy 28 éves korú férfihez viszonyítva egy 73 éves férfi
• 4-szer gyakrabban vesz igénybe járóbeteg-szolgáltatást;
• 10-szer gyakrabban kórházi ellátást;
• 12-szer gyakrabban írnak fel részére gyógyszert.
Az idősek egészségügyi szolgáltatásainak igénybevételét az átfogó elemzések 5 szempont köré csoportosították:
1. találkozások az orvossal;
2. gyógyszerhasználat;
3. formális és informális, valamint intézeti segítségnyújtás, gondozás, gondoskodás;
4. kórházi gyógykezelés akut betegség miatt;
5. a 70 évesek és idősebbek 85 %-a jár rendszeresen orvoshoz, 96 %-a használ legalább egy gyógyszert.
Az EU-ban egy jól megszervezett, széleskörű és jól dokumentált vizsgálatsorozatban arra kerestek választ, hogy milyen terjedelmű és kihatású az idősek egészségügyi szolgáltatásainak igénybevétele, illetve hogy milyen összefüggéseket lehet igazolni a testi egészség, a lelki egészség, az egészség-attitűd és szociális kultúra meghatározó tényezői között, különös tekintettel a szolgáltatások elérhetőségére, igénybevételére és választható változataira.
A időskori egészség és életminőség magyarországi adatai felhívják a figyelmet arra, hogy az idősödés és időskor értelmezése, értékelése, esély-kockázatainak feltárása a szükséges és igényelt ellátások kialakítása olyan rendszerszemléletet tesz szükségessé, mely biztosítja az idősödés és időskor egyéni és közösségi egészségmegőrzését, a kockázatok korai felismerését, a kóros változások korai feltárását, a személyre szabott ellátást a gyógyításban és a rehabilitálásban, és végül, de nem utolsó sorban az életvégi ellátásokban lehetővé teszi az ápolás, a gondozás és gondoskodás során az emberi méltóságának megőrzését.
Magyarországi intézményi folyamatok
A Magyarországi helyzetben az utóbbi időben a következő változások jelentettek áttörést:
1. 1996-ban kormányrendelettel megalakult az Idősügyi Tanács, mely jelenleg a Parlamentben ülésezik. Elnöke a miniszterelnök, titkára az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára, és kezdettől fogva részt vesznek benne civil delegáltak és gerontológus-geriáter szakértők is.
2. 1997-ben az Európai Unió Szakorvosi Bizottsága felvette szakmai listájára a geriátriát, majd ezt követően Magyarországon is befogadottá vált a gerontológia tudománya mellett, annak gyógyítási ágazataként. Bekerült az egyetemi és főiskolai, valamint egészségügyi szakiskolai oktatásba, a képző és továbbképző programokba. Lehetővé vált a geriáter szakorvosi képesítés, mely a belgyógyászati, a pszichiátriai és a házi orvosi szakokra épül.
3. Az Idősügyi Tanács tagja a Szociális Tanácsnak (1. sz. Rétegtanács).
4. 2001-re az Idősügyi Tanács elkészítette az idősödési és időskor életminőségét meghatározó szempontrendszer nyilatkozatát, az ún. Idősügyi Chartát, mely négy fejezetben rögzíti a legfontosabb szempontokat:
a. részvétel a társadalmi tevékenységben,
b. az anyagi és szociális biztonság,
c. az egészségügyi és gondozási feladatok és
d. a jogbiztonság és jogvédettség.
5. 2001 végén az egészségügyi miniszter "Idős-egészségügyi Miniszteri Biztost" nevezett ki és megbízta az idős-egészségügy koordinálásával és az Idős-egészségügyi Program előkészítésének feladataival. A program az Idősügyi Chartát követi, de szélesebb és részletes feladatokat fogalmaz meg. Figyelembe veszi a magyarországi idősödés és időskor egészségügyi specialitásait (szakmai követelmények, minőségbiztosítás, egészségügyi ellátás, szociál-egészségügyi és emberi méltóság-kérdések, jogbiztonság).
6. Mindkét Chartát tárcaközi egyeztetés után beterjesztették a kormányhoz és az országgyűléshez, azzal a céllal, hogy megalapozzon egy jövőbeni Idősügyi Törvényt.
7. Az idősügyi szempontok és igények bekerültek a Johan Béla Népegészségügyi Programba, valamint az ún. KINCS-be (Kormányzati Idősügyi Nemzeti Cselekvési Program), mely szorosan kapcsolódik a Nemzeti Fejlesztési Programhoz, figyelemmel az EU csatlakozásra.
Folyamatban van három idős-egészségügyi ellátó modell monitorozása, költséghatékonyságuk és korszerűségük elemzése.
VI. ÖSSZEFOGLALÁS
A 21. század elején az emberiséget a népességrobbanás, a hosszabbéletűség- és az információrobbanás globálisan érinti egy soha nem látott technikai civilizáció előnyeivel és ártalmaival együtt. A globális öregedés befolyásolja a gazdaságot, a kultúrát, az emberi magatartást és nem utolsó sorban a politikát. Különösen fontossá váltak az egészség és az életminőség, a nemzedékek közötti kapcsolódások, az esélyegyenlőség és az idősödés, illetve időskor kérdései. Megállapítható, hogy jelenleg a világon jelentős térségi és helyi különbségek alakultak ki, soha nem észlelt módon polarizálva az "esély-kockázati" arányokat, közösségek és személyek, idősebbek és fiatalabbak, gazdagok és szegények, valamint önállóak és függőbbek között. Az is megfogalmazható, hogy az idősödés olyan új változásokat és feladatokat eredményezett, melyek kezelése valódi paradigmaváltást igényel. A régebbi fogalmainkkal már kevésbé lehet megválaszolni ezeket az új jelenségeket, tehát a gerontológia és geriátria tudományos megalapozásával rendszerszemléletű és rendszergyakorlatú módszereket kell bevezetni az egészségügyben, a szociálpolitikában, a pénzügypolitikában, a foglalkoztatásban és az ellátó rendszerekben egyaránt. Szükségessé vált az Idősügyi Törvény előkészítése, vagyis hogy az idősödés és időskor tudományos kutatásának, egészségmegőrzésének, kockázatkezelésének és értékeinek figyelembevételével idősügyi és idős-egészségügyi fejlesztési programokat alakítsunk ki kormányzati és társadalmi közmegegyezéssel.
Az évezredvég idősügyi helyzetének jellemző megfogalmazását adta Gro Harlem Brundtland, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója az Időskorúak Nemzetközi Éve (1999) alkalmából készült WHO kiadvány előszavában: "A világ népességének elöregedése az egyik legnagyobb olyan kihívás, amely világunk előtt áll a következő évszázadban, ugyanakkor óriási lehetőség is rejlik benne. Az időskorúak ugyanis nagyon sok mindenben lehetnek valamennyiünk szolgálatára". E gondolatnak a jegyében a WHO legújabb állásfoglalása szerint az államoknak "aktív idősügyi politikát és programot" kell bevezetni és fejleszteni, szem előtt tartva, hogy a hosszabbéletűség az emberiség haladásának diadala.
A hosszú öregségbe is átmenthető és megőrizhető fiatalság vágya a ma emberét és tudósát ugyanúgy lelkesíti, mint elődeiket. A mai szakemberek is szívesen bocsátkoznak jóslásokba. Richard G. Cutler, baltimore-i gerontológus mintegy két évtizeddel ezelőtt már az ezredfordulóra jósolta, hogy elérhetjük a 200 év maximális élettartamot, aminek következtében az életív szakaszai megnyúlnak: 40 évet fejlődünk (kamaszodunk és ifjan élünk), jó egészségben és tevékenységben töltünk el 110 esztendőt, majd 50 évet kellemes öregségben élünk. Eközben az emberi agy megduplázza tömegét a testméret növekedése nélkül. (Kissé úgy néznénk ki, mint ET, az a kedves, nagyfejű, kistestű földönkívüli, az ismert sci-fi filmben.) Bejelentését az akkori sajtó nagy szenzációval tálalta, de akadt egy újságíró, aki megkérdezte: "na de Cutler Úr, ha már ilyen jól alakulnak a dolgaink, akkor miért kell meghalnunk?".
Egy gerontológusokból, genetikusokból, biológusokból és biotechnológusokból álló tudósegyüttes is elkésztette merész, de izgalmas előrejelzését:
1. A most százévesek nagy valószínűséggel megérik a 110 évet.
2. A jelenleg jó egészségnek örvendő 70 évesek, különösen, ha nők, elérhetik a 100 évet.
3. A 40 évesek közül a legtöbben a jelenleg még csak elméletben zajló kutatások eredményeinek felhasználásával megérhetik a 85, sokan a 100 és néhányan a 135 évet is.
4. A most 30 évesek kilátásai kifejezetten jók: 80 éves korukra lehetőség nyílik lecserélni egyes elöregedett vagy beteg szerveiket, és a rohamosan fejlődő plasztikai sebészet segítségével kielégítően jó küllemet is biztosíthatnak maguknak. Emellett a géntechnológiával fejlesztett gyógyszereknek köszönhetően számos, az öregedéssel gyakoribbá váló betegség, valamint az ún. kóros öregedés befolyásolhatóbbá, akár elkerülhetővé válik, így a századfordulót is elérhetik (a 22. századot).
5. A most 10 évesek 40 éves korára elérhetővé válik az "öregedés blokkolása", de ez a módszer még nagyon drága lesz és kezdetleges, ezért még megöregszenek, de kétségkívül lényegesen jobb egészségben, mint őseik. Közülük a legegészségesebbek elérhetik a 150 éves kort is.
6. Akik 20 év múlva születnek, már olyan előnyökkel jöhetnek a világra, hogy az indításukhoz szükséges ivarsejteket kockázatmentesítve lehet összeválogatni (az eredetiben: összebütykölni), az így kialakított génállománnyal pedig "áttörhetik" az eddig ismert élettartam korlátait és elméletben, megérhetik a több száz éves életkort is.
Ebben a ma még utópisztikusnak tűnő jóslatban jól felismerhetők a hosszabbéletűség, a hosszú öregség, a halhatatlanság és az örök, de legalábbis élethosszig tartó ifjúság iránti vágy, ami talán valósággá válik valamikor, az ember által tőrbecsalt Időben.
Mindeközben soha ne feledjük, hogy az ember testi, szellemi, társadalmi és spirituális lény, a végtelenből a végtelenbe vándorol, s "egy múló pillanatig" a Földön vendégeskedik, egyre hosszabbodó öregséggel és az örök ifjúság vágyával.

Stressz-teszt
Veszélyben van-e és ha igen, milyen mértékben a veled élő férj, társ,
apa vagy fiú? 

tovább>>>
 
Csatlakozók
Legidősebb csatlakozó tagunk ekkor született:
1928-03-21

Legfiatalabb csatlakozó tagunk ekkor született:
2008-04-19
 



Utolsó frissítés:
2012. 02. 18.