Üres bölcsőt ringat...
Hétfő volt, mikor született
Én kivártam volna,
de nem lehetett
Tudod, a számla nagy,
a munka se vár
S jött a hír, hogy
a fiam már jár...

tovább>>>
 

A családi diszfunkciók felismerése és hatásuk kezelése


BEVEZETÉS
„Én már gyerekként is felnőtt voltam – csak kicsiben. Nekem kellett főzni, takarítani, meg gondoskodni arról, hogy az öcséim elmenjenek az iskolába. Anyám mindig levert volt, nem szívesen kelt fel, és sokat volt kórházban. Úgy érzem, nem is volt gyerekkorom. Most meg már keményen dolgozom: felelős beosztásban vagyok, és mindenki a szakértelmemről ismer, miközben belül hatalmas űr tátong bennem.”
„Apám alkoholista volt. Sosem mertem a barátaimat áthívni, mert nem akartam, hogy lássák, mi folyik otthon. Emiatt aztán nem is igazán volt közeli barátom, és azóta sem tudok másokat közel engedni magamhoz. Egyszerűen fogalmam sincs, hogyan tudnék jó kapcsolatot teremteni bárkivel is, így általában elég magányosnak érzem is magam.”

„A szüleimnek állítólag nagy terveik vannak velem, ezért ők akarják megmondani, hogy milyen szakmát tanuljak, kivel barátkozzak, ki legyen a barátnőm, meg ilyesmi. Szeretnék, ha tökéletes lennék – közben meg úgy kezelnek, mintha segítség nélkül a cipőmet se tudnám bekötni. Úgy érzem, megfulladok; de ha függetlenedni próbálok, a pénzzel mindig meg tudnak fogni.”

Ha a szülő alkoholista, valamilyen pszichiátriai betegségben szenved, esetleg erőszakos a gyermekével, vagy csak túlságosan merev és szigorú, az nemcsak a család működésében idéz elő zavart, hanem adott esetben a gyerek egész életére kihat. A diszfunkcionális családban nevelkedett emberek közül sokan ugyanis még felnőttkorban is a családi problémák következményeitől szenvednek: gyakran problémájuk van az intimitással, így nehézséget jelent számukra a bensőséges kapcsolatok kialakítása és ápolása; önbizalomhiányban szenvednek, és nehezen bíznak másokban; rettegnek attól, hogy könnyen elveszíthetik az önuralmukat; képtelenek szembenézni a valósággal, és hajlamosak palástolni érzéseiket.

A diszfunkcionális család
Családi diszfunkciónak minősül minden olyan állapot, amely az egészséges családi működés zavarát eredményezi. Persze minden családban lehetnek olyan időszakok, amikor bizonyos stresszhatások következtében (haláleset a családban, súlyos betegség stb.) felborul a rend, azonban az egészséges családok esetében a válságos időszakot követően általában rendeződik a helyzet. Ezzel szemben a diszfunkcionális családban a problémák állandóak, és a krónikus zavar miatt a gyerekek bizonyos dolgokban szükséget szenvednek. Ezekben a családokban rendszerint olyan negatív viselkedésminták jellemzőek, amelyek a gyerekek további életét alapvetően meghatározzák.

Az egészséges család
Az egészséges család sem tökéletes család: ott is előfordul kiabálás, veszekedés; lehet félreértés vagy feszültség a családtagok között; lehet harag és fájdalom – ezek azonban nem mindennaposak. Az egészséges családban ugyanis mindenki szabadon kifejezheti az érzéseit, mindenkire jut figyelem; s habár világosak a szabályok, és a családtagok azokhoz következetesen tartják is magukat, mégis van egyfajta rugalmasság, hogy az egyéni szükségletekhez és a különböző élethelyzetekhez alkalmazkodni lehessen. Az egészséges családi légkörben mindenki szabadon kibontakoztathatja az egyéniségét: a családtagok az érdeklődési körüknek megfelelő dolgokkal foglalkozhatnak, miközben tiszteletben tartják egymás magánügyeit.

Az egészséges családban a gyereket a szülő tisztelete övezi, és nem kell érzelmi, verbális, testi vagy szexuális bántalmazástól tartania. Ennek megfelelően a szülők lelkiismeretesen gondoskodnak gyermekükről; a gyerekre pedig kizárólag az életkorának megfelelő feladatok hárulnak, és nem terheli őt olyan felelősség, mint a szülőket. Persze a legjobb családban is előfordul, hogy valaki hibázik – és az egészséges családban lehet is. A tökéletesség iránti vágy egyébként is irreális; ráadásul ami tökéletes, gyakran szürke és unalmas.

Szükség esetén fordulj szakemberhez!

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor az előzőekben ismertetett stratégiák, valamint a különböző önsegítő módszerek önmagukban nem kínálnak megoldást egy adott problémára, és szakember segítségére van szükség. Jóllehet a külső segítség mindenki számára elérhető, az hogy valaki élni kíván-e a segítséggel, már egyéni döntés függvénye – a Te döntéseden múlik minden.

Hívj fel, ha személyes segítségre van szükséged!

Üdvözlettel:
Dudits Dénes
terápiás programigazgató
Dudits Józanság Programok
Tel: 06 70 5863-205
www.jozansag.hu 

Oldal nyomtatsa
Stressz-teszt
Veszélyben van-e és ha igen, milyen mértékben a veled élő férj, társ,
apa vagy fiú? 

tovább>>>
 
Csatlakozók
Legidősebb csatlakozó tagunk ekkor született:
1928-03-21

Legfiatalabb csatlakozó tagunk ekkor született:
2008-04-19
 



Utolsó frissítés:
2012. 02. 18.