Üres bölcsőt ringat...
Hétfő volt, mikor született
Én kivártam volna,
de nem lehetett
Tudod, a számla nagy,
a munka se vár
S jött a hír, hogy
a fiam már jár...

tovább>>>
 

Apaszerepek


FÉRFISZEREPEK A NÉGYGENERÁCIÓS CSALÁDKUTATÁS TÜKRÉBEN
Megjelent: Török Péter (szerk.) Képek az albumból, 2005, Nemzeti Család- és Szociálpolitiai Intézet (Köszönjük a tanulmányt Gyarmati Andrea szociológusnak!)

A tanulmány célja - a négygenerációs családkutatás férfiakkal készített interjúit alapul véve – bemutatni, hogyan változott a különböző nemzedékek esetén a szülőkkel kapcsolatos elvárásrendszer, milyen apakép él az egyes nemzedékekben, milyen volt és milyen lett az otthoni munkamegosztás, illetve, hogyan módosult – ha módosult egyáltalán – a férfiak, apák munkához való viszonya gyerekük születése után. Ehhez először megpróbálom röviden, demográfiai adatokra támaszkodva bemutatni a kutatásban szereplő férfiakat nemzedékek szerinti bontásban.

Alapadatok a férfiakról a minta alapján
A dédnagypapák nemzedéke:
A mintánkban összesen 4 dédnagypapa szerepel, a többségük paraszt családból származik (hármuknak a szülei földművesek voltak). Édesanyjuk kizárólag háztartásbeli volt, keresőmunkát nem végzett, de gyakran napi rendszerességgel besegített a családi gazdaságba, vagy eljárt napszámba. A születési dátumuk 1920 és 1925 között van, iskolai végzettségük hasonló az apjukéhoz (zömében elemi iskolát végeztek), foglalkozásuk jellege azonban más: egy értelmiségit, egy mezőgazdaságit és két munkást találunk köztük. Első gyerekük születése 1943 és 1953 között történt, átlagosan két gyerekük született, első gyerekük születésekor átlagosan 27 évesek voltak.

A nagyszülők nemzedéke:
A nagypapák nemzedéke 11 fővel képviselteti magát, ebből öten paraszti családból származnak, négyen munkás családból és 2 fő származik értelmiségi családból. Négyük anyja volt háztartásbeli, a többieké dolgozott az ő születésük előtt és után is. Születési dátumuk 1942 és 1954 közé esik, iskolai végzettségük átlagosan 1 szinttel magasabb az apjukénál: 6 egyetemi végzettségű, 4 szakmunkás, 1 pedig általános iskolát végzett. Első gyerekük 1971 és 1982 között született, átlagosan 3 gyerekük van, átlagéletkor az első gyerek születésekor 26 év volt.

Az apák nemzedéke:
Többségük (7 fő a 10-ből) munkáscsaládból származik. Az édesanyák szintén dolgoztak (fele-fele arányban munkás és szellemi/irodai munkakörben), az apák nemzedékénél már igénybe vehették a bölcsődei ellátást is. A születési dátumuk 1968 és 76 közé esik, iskolai végzettségüket tekintve 5 fő egyetemi végzettségű, 5 pedig szakmunkás. Első gyerekük 1990 és 2001 között született, eddigi gyerekeik száma átlagosan 2, átlagéletkoruk az első gyerek születésekor 27 év volt.

A előbbiekben ismertetett adatokból a következő tendenciák rajzolódnak ki: megfigyelhető a társadalmi mobilitás az első és második nemzedék között, ami az apák nemzedékénél már kevésbé jellemző. Össztársadalmi szinten ez illeszkedik a társadalom 1960-as évek végén kezdődő egyre zártabbá válási folyamatához. Gyerekszám, illetve az első gyerek születése kori átlagéletkor tekintetében az első és a harmadik nemzedék mutat hasonlóságot, bár ez lehet pusztán a véletlen műve is, hiszen az elemzett minta kicsi és elég specifikus ( a vallásos családok túlreprezentáltak).
Ide kívánkozik egy módszertani megjegyzés: az általam vizsgált 11 családból mindössze három az, ahol az apák-nagyapák-dédapák között vérségi kapcsolat van, azaz a mintánkban szereplő családok családfája nagyrészt az anyákhoz kötődik. Emiatt nem családokat vizsgáltam, hanem a nemzedékeket próbáltam összehasonlítani. Ez annál is inkább indokolt, hiszen a három nemzedék különböző társadalmi, gazdasági, politikai viszonyok közt nőtt fel, és ezeknek a feltételrendszereknek a hatása, illetve a feltételrendszerek változásának a hatása kimutatható.

1. fejezet: Férfiak és szüleik

A különböző generációkat érdemes külön vizsgálni családtípusonként, mert eltérő szülői mintát képviselnek a földműves apák, a munkás apák és az értelmiségi apák.
Az első generáció esetén azt látjuk az interjúkból, hogy az apák – itt főként földműves apákról, családokról van szó – munkaidő-beosztása mai szemmel nézve nem volt gyerekbarát. Az apák hajnalban keltek, ellátták az állatokat, ez után mentek a téeszbe dolgozni, többnyire „látástól vakulásig”. Otthoni feladatokban ezek az apák egyáltalán nem vettek részt, a háztartás és a gyereknevelés feladata is az anyákra hárult. Sőt, az anyák emellett még gyakran napszámba is eljártak, ilyenkor vitték magukkal a csecsemőjüket, kisgyermeküket is.

„Meg akkor az anyám - mert őneki otthon volt dolga, két-három hétig mint ő is - itthon volt, aztán jött kifelé a határba, vitte a pulyákat, azt szerette ha kinn vannak vele.” (Zsigó dédnagypapa)

A dédnagypapák beszámolóiban gyakran elhangzik, hogy rájuk kisgyermek korukban nem vigyázott senki, legfeljebb ha egymásra nem. Kijártak ők is dolgozni egész pici koruktól fogva. Arra a kérdésre, hogy milyen szülők voltak a szülei, ugyanez a nagypapa a következőt válaszolta:

„Nagyon jó szülők voltak. Foglalkoztak velünk, mondom úgy hogy kicsi korunktól befogtak, kert, iskola, ... mikor hazament, akkor már dolog volt, Mindeniknek megvolt a dolga. Amelyik meg itthon volt, akkor meg volt tehén, bika, disznó, kacsa, minden - aki itthon volt az rendezte aztat. Be volt úgy osztva…” (Zsigó dédnagypapa)

Fel sem merült más viselkedési mód a gyereknevelésben, mint a munkával való nevelés, a kisgyermekek kis felnőtteknek számítottak. (Mi persze ma már a gyerekkel való foglalkozáson, nem azt értjük, mint amit ez a dédszülő.) Az otthoni szerepek eleve el voltak döntve, mindenkinek megvolt a maga helye, ebbe a gyereknek, feleségnek nem volt beleszólása. Ezt a fajta családtípust nevezhetjük – Mérei után – hagyományos patriarchálisnak. (Mérei:1965:17-26)
A dédnagyszülők apjukat szigorúnak látták, mindennapos volt a fizikai bántalmazás, ugyanakkor nagyra értékelik apjuk rend- és munkaszeretetét. A gyerekek fizikai bántalmazása ugyanakkor nem csak az apák „kiváltsága” - ezekben a családokban az anyáknak ugyanúgy eljárt a keze, mint az apáknak. Saját szüleikről ezek a dédnagyszülők csak jót tudnak mondani, eszükbe sem jutott soha, hogy a nevelésükben valami másképp is történhetett volna. Amit a szüleik nevelésében leginkább értékeltek, az a „tisztességre nevelés” Ez alatt elsősorban az erkölcsi nevelést (becsületesség, munkaszeretet, kötelességtudás, fegyelem) értik.

„Jól neveltek. Mindig a becsületre, tisztességre, ne hazudj fiam, mindig mondd meg az igazat, becsületesen keresd a kenyeredet, a két kezed munkájával, nem lopással, vagy más dolgokkal.” (Sós dédnagypapa)

A nagyapák nemzedékét – akik tehát az ötvenes évek végén voltak kisgyerekek – már jobban megviselték a történelmi változások, illetve többet beszélnek az akkori politikai viszonyokról. Itt főként a „kulákozás”, a beszolgáltatások, a téeszesítés, illetve az 56-os események és ezek családi életre gyakorolt hatása jelenik meg - főként az apákhoz kapcsolódva. Sok családban volt az apa kettétört egzisztenciájú politikai üldözött. Politikai üldözötté válni ugyanúgy megvolt az esélye a módos gazda apának, mint az értelmiséginek. De míg az előbbi a téeszben folytathatta a gazdálkodást – még ha más körülmények között is – addig az utóbbi kénytelen volt teljesen feladni eredeti hivatását. Ez az egész család életére negatív hatással volt. Életformává vált a családon belüli titkolózás, illetve a politikai üldözöttség "legitimálta" az apák italozását is (többek között).

„apám (…) táncpedagógus volt Orosházán, maszek tánctanár, Budapesten végzett valamilyen főiskola jellegű oktatást, és Orosházán és környékén tanította a fiatalokat táncra és viselkedéskultúrára. Régen illemtannak nevezték, az ő élete kettétört, mert először jött az 56-os először ellenforradalomnak nevezett népfelkelés, vagy minek nevezik most - ahol ő intenzíven részt vett az orosházi események szervezésében, ezért őt Orosházán eltiltották a tevékenységétől, ezzel ketté is tört a pályája, ez nagyban rányomta a családra az én fejlődésemre, egész életünkre is a bélyegét.” (Horváth nagypapa)

Az 1945 utáni évtizedekben a korábbi - alapvetően individuális - értékek az ötvenes évektől elveszítették jelentőségüket, a polgári értékekhez való ragaszkodás egyértelműen társadalmi és politikai hátrányt jelentett. Az új értékrendhez való alkalmazkodás megkövetelte a személyes és a családi múlt átértékelését: "ki kellett iktatni a korábban büszkén vállalt hagyományokat, a családi tablóról retusálni kellett a valamilyen okból kellemetlenné váló rokonokat." (Valuch:2001:259) A nagyszülők nemzedékének nagyon nehezen sikerült ezeket a családi életre is kiható társadalmi változásokat feldolgoznia, az interjúalanyok hangja a politikai üldözött családtagról beszélve elcsuklik, érezhető, hogy ezt a témát a mai napig tabuként kezelik.

A kétkeresős családmodell ebben a nemzedékben már gyakoribb, az anyák fele rendelkezett munkaviszonnyal a szülés előtt és után (főként adminisztrátori munkakörben). Tudjuk, hogy a női munkavállalás ebben az időszakban vált általánossá. A munka- és gyerekvállalás összeegyeztetésből adódó nehézségeken pedig központi intézkedések igyekeztek segíteni – nem sok sikerrel.
Egy 1953-as határozat értelmében ( 1.004/1953. (II.8.) sz. MT határozat) a terhességi és gyermekágyi segély 12 héten át járt, összege az anya korábbi átlagkeresetének 100%-a. A 12 hét szülési szabadságot – a Munka Törvénykönyvének értelmében – két részben kellett kivenni: szülés előtt és után, csak orvosi engedéllyel lehetett mind a 12 hetet a szülés után kivenni. Ez volt az első olyan határozat, ahol már megjelent az igény a szülési szabadság szülés utáni részének meghosszabbítására. Minderre azért volt szükség, mert az akkori népesedéspolitika is érzékelte, hogy 1949-től nagyobb mértékben kezdett csökkenni a gyerekszám. Ekkor vezették be az abortusz szigorúbb szabályozását, aminek a hatása rövid ideig tartott csupán, utána a gyerekszám újra meredeken zuhanni kezdett. Ekkor született meg az 1953-as intézkedéscsomag, amely egészségügyi és munkaügyi szempontból pozitívumot jelentett, de a gyermekvállalás feltételeit érdemben nem javította és nem jelentett semmilyen ezzel kapcsolatos pozitív motivációt. Ezzel összhangban – mint ahogy azt a mintánkban is látjuk- a nagyapák nemzedékének már kevesebb testvére volt, mint az apáik nemzedékének.

A nagyapák nemzedékének apaképe némileg differenciáltabb, mint az előző generációé. Az interjúk alapján 4 apatípust különítettem el:
1. szigorú, meleg = ők azok, akik követelnek, de segítenek is (szakmaválasztásban, tanulásban, anyagilag)
2. szigorú, hideg = ezek az apák türelmetlenek, inkább elmenekülnek otthonról, gyakran verik a gyereket, nem ritka az alkoholista apa körükben
3. engedékeny, meleg = ezek az apák segítenek a gyereknevelésben, háztartási munkában, szabadabban elengedik a gyerekeiket,
4. engedékeny, hideg = nem követelnek a gyerektől, de kötődés sem alakul ki apa és fia, lánya között.
Az egyes típusok előfordulási gyakoriságát az alábbi tábla mutatja:

Tábla: Apakép

Apatípus Esetszám
Szigorú, meleg 5
Szigorú, hideg 3
Engedékeny, meleg 2
Engedékeny, hideg 1

Többségben vannak a szigorú apák, akik keveset voltak otthon, ennek megfelelően rengeteget dolgoztak, alig látták őket a gyerekeik (természetesen a gyerekek azt gondolták, hogy mindezt a családért: értük tették). Ezek az apák általában alacsonyabb iskolai végzettségűek: a 8 szigorú apából hatnak az iskolai végzettsége 8 általános iskolai osztály vagy annál kevesebb. A munkavégzés helye általában nem esett egybe a lakhellyel, gyakran csak hetente, havonta jártak haza. Ha otthon voltak, akkor sem a gyerekeikkel foglalkoztak, hanem igyekeztek idénymunkát vállalni.

„Fater az jó ember volt, mint egy harapás kenyér. Igyekezett, hogy mindig legyen valami, ha más nem egy karéj kenyeret a családnak. Az mindig megvolt. Rengeteget dolgozott. Ceglédre járt dolgozni, minden két hétben járt haza, otthon volt két napot, és ment vissza, aztán mikor már hazajött, akkor gazdálkodott, elszegődött itt a faluban gulyásnak, tehén volt... arra vigyázott. „ (Zente nagypapa, szigorú, meleg apakép)
A szigorú, hideg apák főként a már korábban említett politikai üldözötti körből kerülnek ki. Tőlük kifejezetten féltek a gyerekeik, pozitív emlékük nem nagyon van velük kapcsolatban. A korábban említett tánctanár apukára így emlékszik vissza a fia:

„Apám szigorú ember volt, önmagával szemben is, velünk is, igazából mivel nagyon keveset volt otthon, nem is tudok nagyon mit mondani, ritkán találkoztunk, nem volt meg közöttünk az a kötődés, ami apa-gyerek között lenni kell. Engem rengeteg sokat fenyített testileg, a módszerek változatosak voltak, kézzel, ostorral, bármivel. Egyszóval nehéz gyerekkorom volt.” (Horváth nagypapa)

Engedékeny, meleg apák szintén sokat dolgoztak, de emellett jutott idő a gyereknevelésre is. Ennek egy idealizált példája az banktisztviselő apuka, aki szabadidejében könyvillusztrátori munkát vállalt, és munka közben szerettette meg fiával a történelmet.

„Az édesapám, az rendszeresen mellékmunkákat is vállalt, amit zömében otthon végzett el, tehát ő hazajött 5-kor és akkor este 8-ig, 9-ig végezte a könyvillusztrálási régészeti és ilyen könyvillusztrálási munkákat. Ő igazából a gyereknevelésben csak vasárnap vett részt. Reggel mi nem is láttuk, korán elment, 6 óra tájban hazulról, tehát én reggel először munkanapon az 56-os forradalom napján láttam, amikor reggel jött egy rokonunk szólni, hogy nem kell bemenni dolgozni és otthon maradt. Én más hétköznapon nem láttam reggel apámat, mindig előbb ment el. Délután megjött, akkor megcsókolt minket, pár játékos kérdés és utána ő végezte a dolgát, viszont én 6-7 éves koromtól mindig néztem. Hamar kész voltam a leckével.( …) és akkor én néztem, nagyon szerettem nézni, apám ahogy végezte a rajzokat és beszélgettünk, tehát amit én az ókorról, régészetről, népvándorlásról tudok, apám rajzai közben szerzett ismeretek voltak. Amik nyilván hozzájárultak a későbbi tudásomhoz, de ezt ő se nevelési céllal csinálta, hanem valamivel lekötni a gyereket, ha ott van és akkor… „ (Somogyi nagypapa)

Engedékeny, hideg apa egy található a mintában. Ő jellemző módon nem szólt bele semmibe és „tartotta a három lépés távolságot” a családjával.

„Édesanyám szigorúbb volt hozzánk mint papa, mert apától soha nem kaptunk ki, édesanyám többször elővett bennünket és néha söprővel fenyítés is volt, de édesapámtól nem kaptunk ki. Amúgy meg talán a mamát jobban szerettem én, mert valahogy láttam hogy ő van velünk, ő fogja össze a családot, ő nevel bennünket, mert édesapám elment reggel, hazajött este, akkor ha szóltak neki, hogy ki kell menni éjszaka, akkor felöltözött és ment, - jobban mamával voltunk mi nap mint nap összezárva és őhozzá valahogy közelebb állt az ember így.
Nagyon rendes, jó ember volt, nem ivott nem dohányozott, nem veszekedett, megértő volt, csak jót tudok mondani mindkettőről, de a mama mégis közelebb állott hozzánk (….)
Hát megbeszéltük, ami történt, de nem volt jellemző hogy haver lett volna, hanem otthon is tartotta azt a három lépés távolságot” (Sós nagypapa)

Az apák nemzedéke, akiknek tehát az elmúlt 2-3 évben született az első gyereke, már jobb anyagi körülmények között nőhetett fel. Ők a hetvenes években voltak gyerekek, amikorra a családpolitika is eljutott odáig, hogy anyagilag is jobban kell támogatni a gyerekvállalást. 1967-ben megszületett a GYES.

„A gyermekgondozási segély bevezetésekor a gyermek 2,5 éves koráig járt, összege 600 Ft1 (TSZ-tagoknak 500 Ft). Az jogosult rá, akinek a szülést megelőző 12 hónapban folyamatos munkaviszonya volt vagy akinek a szülést megelőző 1,5 évben összesen legalább 12 hónap munkaviszonya.. Az 5/1969. (I.28.) Korm. sz. rendelet szerint a GYES a gyermek 3 éves koráig jár.
Amint a termékenységi arányszám Magyarországon a legalacsonyabbak között volt az 1960-as évek első felében, úgy az erre a problémára méltó választ adni kívánó GYES volt bevezetésekor a világ leghosszabb időtartamú, legkedvezőbb gyermekgondozási segélye. A GYES bevezetése viszonylag nagyarányú és meredek, de rövidnek bizonyuló és átmeneti termékenység-emelkedéssel járt. Elsősorban a legalacsonyabb iskolai végzettségű és keresetű nők termékenysége emelkedett a GYES bevezetésének hatására. Ezzel párhuzamosan egy másik rendelkezéssel felemelték a családi pótlék összegét is. A 12/1973. (XII. 23.) MüM. sz. rendelet pedig 14 éven aluli gyermekek esetében az 1. gyermek után 2, a 2. után 5, a 3. és minden további után 9 fizetett szabadnapot adott az anyáknak és a gyermekeiket egyedül nevelő apáknak. A 7/1971. (II.8.) Korm. sz., a 4/1971. (II.8.) PM-ÉVM sz. és a 7/1973. (I.26.) PM-ÉVM sz. rendeletek pedig szociálpolitikai lakásépítési kedvezményt nyújtottak a gyermeket nevelő fiatal pároknak (a törlesztéssel kapcsolatos kedvezmény a gyermekszámmal párhuzamosan növekedett.
Ezek az 1973-74-re időzített intézkedések egy család- és népesedéspolitikai csomagot alkottak. Nem tudható pontosan, hogy a csomag összetevői közül egyenként melyik hogyan hatott, de az tény, hogy e csomag újabb, még az 1967-esnél is jelentősebb termékenységi hullámot okozott. Ez a termékenység-emelkedés is csak egy átmeneti hullámnak bizonyult, az emelkedést hamarosan újabb csökkenés követte.” (Tárkányi Ákos: Európai családpolitikák: A magyar családpolitika története)

De nem csak a családpolitika könnyített a családok helyzetén, hanem maguk a családok is igyekeztek kihasználni az enyhülő politikai, gazdasági viszonyokat. A hetvenes években vált általánossá a második gazdaságba való bekapcsolódás: a városokban inkább a maszekolás (magánszektor=maszek), míg vidéken a háztájizás volt divat, illetve eszköze az előrejutásnak. Megerősödött minden olyan érték és magatartásforma, ami az anyagi jóléthez kapcsolódott. A családfők gondolkodásmódját, cselekvéseit a megélhetés, a gyarapodás kérdései határozták meg - ez része volt a Kádár-rendszer és a lakosság között 1956 után köttetett alkunak is, hiszen, aki 12-14 órát dolgozik, az nem ér rá politikával foglalkozni. A szocialista korszak propagandájában a család pozitív értékként jelent meg, a vonatkozó törvények is a család védelméből indultak ki, ugyanakkor a családi és nemi szerepek kezdtek átértékelődni. Ehhez hozzájárult a nők tömeges munkába állása, a születésszabályozás elterjedése, a bölcsőde- és óvodahálózat kiépülése.
A GYES és a jobb anyagi körülmények hatása a mi mintánkon is megfigyelhető: a nagyapák nemzedéke átlagosan több gyereket vállalt, mint az előtte lévő generáció. A vállalt gyerekek száma 1 és 11 között változik, ez átlagosan 3 gyereket jelent családonként. A kétkeresős családmodell vált általánossá: a mintánkban egyetlen családot találtam, ahol az anyuka háztartásbeli volt.
A társadalom értékrendjében a család és a gyerekvállalás pozitívumként jelent meg, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a 80-as évektől csökken a házasságok száma, elfogadottá vált a válás intézménye, a születések száma pedig folyamatosan csökken.

Míg a dédszülők esetén – a szocialista esélyegyenlőségi propaganda hatására – általános volt a társadalmi ranglétrán való előrejutás (strukturális mobilitás) azaz beszélhetünk „karriertársadalomról”, a nagyapák nemzedékénél ezek az előrejutási lehetőségek kezdtek beszűkülni. Nőtt az önrekrutáció, a saját társadalmi státusz örökítésének a valószínűsége, mint ahogy az a mi mintánkban is látszik a nagyszülők és az apák nemzedékét összehasonlítva.

Mobilitás iránya Nagyapák Apák
Felfelé                  7              3
Lefelé                   1              2
Nem változott       3              5

Jól látszik, hogy míg a nagyszülők nemzedékében 7 fő tudott magasabb iskolai végzettséget elérni saját apjánál, addig az apák nemzedékénél már csak 3 fő.

Változás figyelhető meg az apákról alkotott képben, illetve az apák nevelési gyakorlatához kapcsolódó elvárásokban is (ez utóbbit leginkább az mutatja, hogy az apák nemzedéke mit ítél el a szülei gyakorlatából). Az apák nemzedéke már sokkal kritikusabb a szüleivel szemben, mint a korábbi generációk: a legtöbb idevágó interjúban elhangzik, hogy nem kívánják követni a szüleik mindent korlátozó, büntető nevelési gyakorlatát.

Az apák nemzedékének apaképe

Apatípus Esetszám
Szigorú, meleg 0
Szigorú, hideg 6
Engedékeny, meleg 3
Engedékeny, hideg 1

A 10 vizsgált apából 6 érezte úgy, hogy az apja túl szigorú volt hozzá, gyakran verte, nem engedte el sehova, nem foglalkozott vele.

„ úgy csépeltek mint szódás a lovát, más különben minden megvolt.
Ki foglalkozott veled ?
Anyu. Fater az sosem volt otthon. Az csak este, de akkor is rögtön lefeküdt. „ (Zente apa)

Az apák munkacentrikussága a harmadik nemzedék számára már nem pozitívumként jelent meg, mint ahogy azt a dédszülők esetén láttuk. A dédszülők esetén a munka heroizálva volt mint a tisztességre, rendszeretetre nevelés legfőbb eszköze. Az apák számára viszont a munka inkább már csak az anyagi alapok megteremtésének az eszköze. S míg a nagyapák generációja a taníttatás hiányát kérte számon a szülein, addig az apák nemzedéke a szabadság hiányát, a verést, tekintélyelvűséget. Megfigyelhető tehát egy értékbeli átrendeződés: a dédszülők értékrendjének csúcsán a munka állt, a nagyapák számára fontosabb volt a tanulás, az apák számára pedig az önállóság, a demokratikusabb családi berendezkedés, a személyiség tiszteletben tartása, azaz egyre inkább az individuális értékek kerülnek előtérbe.

„Voltak rosszul bevett szokásai, hogy amíg otthon vagyunk, az van amit ő akar, így szerintem nagyon el tudja rontani diktatorikusan a gyerekével a kapcsolatot... én biztos nem így fogok viselkedni a gyerekemmel.” (Varga apa)

Hogy a gyakorlat ezt mennyire igazolja, azt leginkább a mostani unokák nemzedékét kérdezve lehetne elemezni, de már az eddigiekből is megkockáztatható egy olyan feltevés, hogy a szülői minták makacs ismétlődésének sokkal nagyobb a valószínűsége.

Ennek a fejezetnek az összefoglalásaként a következő megállapításokat tehetjük:
Az apák munkacentrikussága alig változott a 3 nemzedéket végigkövetve: mind a három generáció azt látta, hogy az apja rengeteget dolgozik, soha nincs otthon, vagy éppen csak aludni jár haza, kötődés nagyon ritkán alakult ki velük. Az apák nevelési gyakorlatában a szigor a meghatározó mindhárom nemzedéknél, ebben különösebb elmozdulást nem tapasztalunk. Az értékek, elvárások viszont módosulnak az apák nevelési gyakorlatával kapcsolatban: „ a minden jó volt, ahogy volt” kizárólagosságától a tekintélyelvűség teljes elutasításáig találunk véleményeket a három nemzedéket összehasonlítva.

2. fejezet: Apák és anyák: a férfiak mint férjek és apák

Ennek a fejezetnek a témája a feleségek és férjek egymáshoz való viszonya, az otthoni munkamegosztás, a gyereknevelés megosztása. Főként arra keresem a választ, hogy a különböző nemzedékek esetén van-e változás az interjúk alapján az otthoni munkamegosztásban: ki mennyire vesz részt a háztartási munkában, gyereknevelésben.
A három nemzedék felnőtt életideje által lefedett korszakból kiemelve az 1945-től 1990-ig tartó időszakot, az időmérleg vizsgálatok adatai alapján azt látjuk, hogy az időfelhasználás tekintetében történtek változások. Ezek közül legfontosabbak: férfiak esetén csökkent a keresőmunkára fordított idő - összhangban a törvényi szabályozással - a kiegészítő jövedelemszerzés időtartama (a maszekolás, háztájizás) azonban a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évek végéig folyamatosan nőtt. Ezt követően - a kilencvenes évektől- tovább csökkent a férfiaknál a keresőtevékenységre fordított idő, ekkor már a korábbi melléktevékenység vált főtevékenységgé. Nőknél 1963 és 1977 között nőtt a napi keresőmunkára fordított idő (204 percről 245 percre), a háztartásra fordított idő pedig csökkent - ez utóbbi összefügg a háztartások gépesítésével is. 1977 és 1986 között nőknél is csökkent a munkaidő, illetve tovább csökkent a háztartási munka ideje. 1980-as évek végétől azonban ez a trend megfordult: növekedni kezdett a nők háztartásra és gyereknevelésre fordított ideje. Összehasonlítva a korszakban a férfiak és a nők háztartási munkára fordított idejét, az látszik, hogy a hatvanas években a nők négyszer annyi időt fordítottak háztartásvezetésre mint a férfiak. A hetvenes években a férfiaknál enyhe növekedést mutatnak az időmérleg kutatási adatok. Az 1993-as időmérleg adatok tanúsága szerint azonban 1960 óta nem változott lényegesen a nemek közti munkamegosztás. "A férfiak összmunkaidején belül továbbra is a keresőtevékenység, a nők esetében pedig a családdal és a háztartással kapcsolatos foglalatosságok voltak legnagyobb arányúak." (Valuch: 2001:284)

A párkapcsolatokat az otthoni munkába való bekapcsolódás szempontjából - Mérei tipológiáját használva- három csoportba bontottam:
1. hagyományos patriarchális házasság
2. férfi és nő egyenjogúságát elvileg hangoztató, de az egyenjogúságot felemás módon megvalósító házasság
3. férfi és nő egyenjogúságát megvalósító forma (=demokratikus)
A különböző nemzedékekben - eltérő arányban ugyan – de megtaláljuk mindhárom formát (kivétel a dédszülők nemzedéke, de itt az esetszám is kevés). Ugyanakkor megfigyelhető az időbeli elmozdulás a demokratikus típus irányába.

Párkapcsolati típusok (esetszámok)

Típus Dédszülők Nagyszülők Szülők Összesen
Patriarchális 2 7 5 14
Felemás 2 1 3 6
Egyenjogú 0 3 2 5

A patriarchális családokban a férjek otthon semmiben nem segítettek be, szabadidejükben inkább a kertben, műhelyben tevékenykedtek, a házimunkát messzire elkerülték, hiszen „az az asszony dolga”.

„De az asszony dolga a kanál, el sem mosogattam soha, azt is utáltam, még ránézni is. Amikor mink eszünk, ő mindent elrendez, le sem ül addig.” (Zente dédnagypapa)

A gyereknevelésbe csak alkalmilag kapcsolódtak be, akkor is csak a kevésbé fárasztó feladatokba: elmentek sétálni a gyerekkel, játszottak vele. Mivel ezeket a tevékenységeket is főként csak vasárnap vállalták, nevezhetjük őket vasárnapi apukáknak. Ezekben a családokban a szerepek eleve leosztottak, mindenkinek megvan a feladata. Főként biológiai, illetve vallási magyarázatot vallanak magukénak. A tekintélyelvű apák nem feltétlenül az alacsonyabb iskolai végzettségűek közül kerülnek ki, mint ahogy azt az alábbi interjúrészlet is bizonyítja: a megszólaló egyetemet végzett vállalkozó.

„Én sokkal helyesebbnek tartom, ami a mi időnkben volt, hogy igenis, az édesanya foglalkozzon a gyerekkel, és az nem azt jelenti, hogy - nem egyenrangú...ezeket én hülye dumának tartom, ez a női emancipáció - ennek megvan a biológiai rendszere a világnak, hogy az anyát mire találta ki az Úristen, és mire a férfit. És most nem azt jelenti, hogy az anya kisebbrendű mert otthon van és a gyereket neveli, meg van a funkciója, mivel nőnemű, anya, évezredek óta ez soroltatott rá. „ (Vígh nagypapa )

Ebből az interjúból látszik, hogy gyakorlatilag mindegy, honnan jön az érv: biológia, vallás, történelem – ezért nevezhető ezt a fajta megnyilvánulást ideológiának - lényeg, hogy alátámassza a családban a férfi uralmát. A patriarchális mentalitás Mérei szerint elsősorban a regionalitással van összefüggésben, az új életformák ugyanis másként alakulnak ki például egy zárt, kis falusi közösségben, mint egy nagy városban vagy a fővárosban. Így két szélsőséges álláspont jön létre, melyet a falusi dédnagyapák és városi apák képviselnek. (Mérei: 1965:17-26)

Az egyenjogúságot elvileg hangoztató, de felemás módon megvalósító házasságok száma a mintánkban 6. Itt figyelembe kell venni, hogy a házasságoknak is különböző ciklusaik vannak: gyerekvállalás előtti időszak, gyereknevelés időszaka, gyerekek önállósodása utáni időszak. A gyerekvállalás előtti időszak munkamegosztásáról – ez egyébként nagyon rövid, 1-2 év a házasságkötés után- nincs sok információnk, ezzel tehát nem foglalkozunk. Nem terjed ki az elemzés tehát a három házasságciklusra, de feltételezhető, hogy a különböző ciklusokban más-más lehet az egyenjogúság/demokratikusság mértéke.
A gyereknevelés időszakában a férfiak besegíthetnek a háztartási munkába, ház körüli munkába és a gyereknevelésbe, illetve mindegyikbe vagy egyikbe sem.
A különböző nemzedékeken belül az esetszámok gyakoriságát az alábbi táblázat mutatja:

A segítség fajtái

Nemzedékek Semmiben Háztartási munka Ház körüli munka Gyereknevelés Mindenben
Dédnagyapák 1 1 1 1 0
Nagyapák 8 1 0 1 1
Apák 3 0 2 3 2
Összesen 12 2 3 5 3

Ezek természetesen csak hozzávetőleges adatok, hiszen nem mindegyik interjúban szerepel a segítség minden fajtája, ami nem azt jelenti, hogy ténylegesen nem is történt segítség a férfiak részéről. Ez utóbbi a feleségek interjújából derülhetne ki részletesebben, itt inkább csak tendenciákról érdemes beszélni. Ami szembetűnő, hogy a feleségnek, anyának való segítséget a 25 interjúalanyból 12 – tehát a fele elutasítja. A gyereknevelésben való segítség tűnik még számottevőbbnek, de ez némileg félrevezető, ugyanis ide vettem azokat az apákat is, akik csak néha-néha játszottak a gyerekükkel, esetleg pici korukban segítettek a fürdetésben („vasárnapi apuka”). Tehát a gyereknevelésben ezek az apák is inkább csak az örömökből vették ki a részüket, a mindennapi gondokból nem.

„Akkor már nem voltam külföldön és úgy tevékenykedtem, hogy hétvégén itthon voltam, be tudtam segíteni. Amit csak tudtam, nagyjából, majdnem hogy hétvégi apuka voltam, mert csak hétvégén voltam itthon. Ahogy tudtam segíteni, meg láttam, meg éreztem, hogy szüksége van rám... segítségemre. Lényegében, amikor megjöttem, mindig örültek nekem, mindig játszottunk is valamit.” (Sasvári apa)

A három nemzedék segítési gyakorlatát összevetve, jól látszik, hogy ebből a szempontból a középső nemzedék a leginkább konzervatív, az apák nemzedékére már inkább jellemző a segítség valamilyen formája (10 esetből 7-ben). Viszont mindhárom nemzedék esetén nagyon alacsony azon apák száma, akik mindenből kiveszik a részüket.

Az egyenjogúságot felemás módon megvalósító házasságok főként azok, ahol a segítség fajtáiból legalább kettő megvalósul, illetve, ahol az apa számára elfogadható lehetőség az, hogy az anya is dolgozzon (elvben legalábbis). Ugyanakkor tovább élnek a régi beidegződések is, amelyek ellen nem tudnak sikeresen tenni semmit. Ez – ahogy a párkapcsolati típusok táblából is látszik- a mintánkban 6 fő. Az alábbi idézet egy ilyen „felemás” házassági kapcsolatban élő szakmunkás apától származik, aki igyekszik otthon besegíteni a háztartási munkában, nem ért egyet a szülei/apja tekintélyelvűségével, de a gyakorlatban mégis ugyanazt csinálja, amit az apjától látott.

„.. anyu úgymond engedékenyebb volt, meg hogy is mondjam, az én véleményem szerint apu jobban látta a dolgokat, jobban tudta irányítani a dolgokat, tervezgetni, mint anyu. És ő többször is igazat adott neki meg elismerte, mint ő. Tehát ő jobban szeret vitatkozni, nem ért egyet dolgokkal.
Te úgy szívesen csinálod azt, amit a papád, vagy?
Nem.
Tehát ne szóljon bele senki?
Nem akarom én azt csinálni, amit ő, de vannak bizonyos tulajdonságok bennem, amin nem tudok változtatni. És tudom én is, hogy ez azért volt, ezt azért csináltam így, mert ő is így csinálta. Főleg mikor az ember ilyen hirtelen dolgokat csinál, utána már tudom én is, hogy ezt azért tettem így, meg úgy, mert nem mondom azt, hogy helytelenül döntöttem, de ez sokszor a véletlen.
Mit gondolsz, te másként neveled a gyerekeidet, mint ahogy téged neveltek?
Másképp.
És miben más ez?
Sokkal.
És miben hasonló?
Hát a fegyelmezésben néha hasonlítok a szüleimre, engedékenységben, hát, néha, itt, ott, de sokkal lazább a kapcsolatunk is, a nevelés is, tehát néha kijönnek a szüleim vonásai is, meg ahogy ők engem neveltek, de az elképzelésem meg a gondolataim mások, mint az övék.”
(Kovács apa)

Kevés azoknak a házasságoknak a száma, ahol az egyenjogúság/demokratikusság elvi és a gyakorlati szinten is megjelenik. Ezek az apák a családot helyezik a munkájuk elé (vagy legalábbis nem mögé), otthon maradnak a gyerekkel, ha kell, nem irtóznak a háztartási munkától, a feleségüket mindenben egyenrangúként kezelik és ezt a szülői mintát igyekeznek a saját gyerekeikkel is elsajátíttatni. Ennek egy példaszerű megnyilvánulását találtam egy orvos nagypapával készült interjúban, amit talán érdemes hosszabban is idézni:

„Aztán a nagyfiam az spontán tanult főzni, varrni, tehát minden házi munkát tudott csinálni, a kisebbik fiam, az, a kézügyessége elég gyönge, tehát ő ilyen varrást, meg ilyesmit nagyon minimális szinten, de azért ezt is otthon kellett gyakorolnia, de ez a gombfölvarrásnál több nem volt De főzésben a kisebbik fiamnál szerveztünk egy főzőtanfolyamot családon belül, tehát mi az a minimum, amit őneki meg kell tanulnia, hogy legalább 10 ételt el tudjon készíteni, ezt egy nyáron beosztva fölkészítettük. Egyebekben nem direkt az otthon alapításkori segítség, de azzal, hogy a pénzügyi tervezésbe bevontuk őket egész kis kortól kezdve, biztos ez is segítette azt, hogy az önálló otthont jobban tudják vezetni, mert ahogy mi is, húgommal, 10 éves korunktól pontosan tudtuk a család bevételeit, kiadásait, mutatták is nekünk a háztartási naplót, mi ennyire precízen nem vezettük, de úgy körülbelül az arányokat, hogy milyen, a bevételek, kiadásoknak milyen főbb összetevői vannak, erről mindig beszéltünk a gyerekekkel, tehát ez azt hiszem, az otthonteremtéshez közvetve hozzájárult. A másik, ami ennek az otthonteremtésnek a nem financiális oldala, hogy összeszokni a házastárssal - ezt is többé-kevésbé kis gyerekkoruk óta látták, de meg is beszéltük velük, hogy kompromisszumok elkerülhetetlenek…” (Somogyi nagypapa)

A házasság életciklusának harmadik szakasza a gyerekek elköltözése utáni időszak. A dédszülők interjúit olvasva derül csak ki, hogy idős korukban a férfiak szívesebben segítenek be a háztartási munkába, illetve a gyereknevelésbe, azaz az unoka nevelésébe is. Két olyan dédnagypapát találtam a mintában, aki idős korában igyekezett pótolni azokat a feladatokat, amelyeket fiatal apaként nyűgnek érzett. Elképzelhető, hogy a nagyszülővé, dédszülővé válás idejére jut el sok férfi odáig, hogy már nem fél megfogni a csecsemőt, sőt, örömet okoz neki a gondozás. (Az apák szocializációja, apaszerepre való nevelése úgy tűnik tehát, hogy életük végéig folyik. )
Összefoglalásként: jól látszik, hogy a mintánk semmiben sem tér el a fejezet elején bemutatott össztársadalmi képtől. A házasságok elenyésző részében sikerült demokratikus módon megosztani az otthoni feladatokat, időben szinte semmi változás nem tapasztalható a dédszülők és a mai apák viselkedése között. Felfogásban találunk eltérő álláspontokat, de ezek - sajnálatos módon- még nem tudnak cselekvéssé összeállni.

3. Fejezet: Férfiak és a munka

A férfiak és munka kapcsolatára vonatkozóan az interjúkból két kérdést elemeztem: milyen volt a munkaidő-beosztásuk, illetve, hogy a gyerekvállalás befolyásolta-e a munkájukat valamilyen módon. A táblázatban szereplő munkacentrikus apák jellemzője, hogy keveset vannak otthon („látástól vakulásig dolgoztak”, egész nap güriztek, csak aludni jártak haza). A normál munkaidő-beosztásban dolgozó apákat nevezhetnénk családcentrikusnak is, hiszen ebben az esetben a feltétel adott a kiegyensúlyozott gyerekneveléshez. A rendszertelen munkaidő-beosztású apákra számíthat legkevésbé a családjuk, hiszen akkor dolgoznak, ha hívják őket, gyakran hónapokig nem látják a családjukat (pl. kamionsofőr, üzletkötő), gyakran a gyerek születésekor sem voltak otthon.

Munkaidőbeosztás
Nemzedékek Munkacentrikus (keveset van otthon) Normál
(8 órás) Rendszertelen
(idényjellegű)
Dédszülő 2 1 1
Nagyszülő 4 6 1
Szülő 6 1 3
Összesen 12 8 5

A munkacentrikus apák fő indoka a munka előtérbe helyezésére általában a pénzkereset, a család anyagi alapjainak biztosítása. Feltételezhető azonban, hogy ezek az apák gyakran inkább csak menekültek a családi, nevelési felelősségvállalás elől („nem tudok mit kezdeni egy pici gyerekkel” – hangzik el sok esetben). A táblázatból látszik, hogy a munkacentrikusság nem csökken a fiatalabb nemzedékeknél, sőt: a nagyapák nemzedékének esetében - tehát akik az államszocializmus idején voltak munkavállalók - gyakoribb volt a normál munkaidő-beosztás.
Arra a kérdésre, hogy milyen hatással volt a gyerekvállalás a munkájukra, többféle választ kaptunk, melyek megoszlását az alábbi tábla szemlélteti:

Nemzedékek Nem volt hatása Többet dolgozik Kevesebbet dolgozik
Dédszülők 4 0 0
Nagyszülők 4 5 2
Szülők 1 5 4
összesen 9 10 6

Jól látszik, hogy a minta 76%-ában (19 fő esetén) vagy nem volt hatása a gyerekvállalásnak a munkára, vagy negatívan hatott rá: azaz az apák még kevesebbet voltak otthon. Itt valószínűleg komoly szerepkonfliktust kellett átélniük az apáknak: nehezebb volt a munkahelyükön felvállalni a családjukat, mint fordítva, így ebből a csatából – mint ahogy az adatok is mutatják - a család került ki vesztesen. Természetesen itt is fő indokként az anyagiak megteremtését halljuk, de van olyan apa, aki már maga is belátja ennek az érvelésnek a paradox voltát:

„És másképp vélekedett-e a munkáról, miután megszületett a lánya?
Igen, még jobban igyekeztem haza. És ami szabad időm vagy lehetőségem volt, azt igyekeztem kihasználni, hogy foglalkozhassam vele. De sajnos nehéz volt. Amikorra meg már több lett anyagilag meg időben is, addigra a gyerek sem igényelte annyira, hogy foglalkozzam vele.” (Horváth nagypapa)

A gyerekvállalás és a munka összeegyeztetése úgy tűnik tehát, hogy egyik nemzedéknél sem zökkenőmentes, legfeljebb a nemzedékek konfliktustűrő képességében találunk eltéréseket. Gyakori, hogy a feleségükre hárítják az összes ezzel kapcsolatos gondot, hiszen egyrészt elviselhetetlen a szerepkonfliktus, amit apaként és munkavállalóként átélnek, másrészt a gyereknevelés fizikailag is fárasztó.

„A gyerekvállalás kihatott akár pozitív, akár negatív módon a munkádra?
Hát annyiban hatott ki a munkámra, hogy, azóta sokkal, tehát kimerítőbb dolog a gyereknevelés, hát igazán, mint 8 hónap, ……… született, meg már az előtte lévő néhány hét is, az nagyon fárasztó volt. És, és hát ez így együtt, hogy így dolgoztam, aztán hazajöttem, akkor gyereket neveltem, így ez fizikailag volt fárasztó, de más módon talán nem hatott ki.”
(Somogyi apa)

Összefoglalás, kitekintés

A négygenerációs családkutatás apákra vonatkozó fejezetében igyekeztem bemutatni a dédnagyapák, nagyapák, apák interjúi alapján a szülőkhöz való viszonyt – különös tekintettel az apaképre; a férjek és feleségek közötti családi munkamegosztás nemzedékeken keresztüli változásait, illetve az apák munkához való viszonyát. Megállapítható, hogy a történelmi, társadalmi változások hatása a család férfitagjainak viselkedésére minimális, inkább csak a felfogások, elvek, szándékok módosulnak. Azonban ezek a szándékok ritkán jutnak el a megvalósításig: az apákban többnyire nem tudatosul a velük kapcsolatos elvárásrendszer. Hogy ennek mi lehet az oka, arra vonatkozóan egyelőre hipotézist sem mernék felállítani. Tanulságos lenne a fejezetben megfogalmazott következtetéseket összevetni az anyákban, feleségekben megfogalmazódó elvárásokkal, szerepértelmezésekkel, ugyanis az interjúkat olvasva gyanítható, illetve közhely, hogy rájuk nagyobb teher hárul a család mindennapi életének szervezésében, működtetésében.

IRODALOM:

Valuch:2001= Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. Század második felében, Osiris Kiadó, Budapest.
Andorka: 1999= Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest.
Mérei: 1965. Mérei Ferenc: Házasság, család, nevelés. In: Nők enciklopédiája II. Minerva, Budapest.
Tárkányi Ákos: Európai családpolitikák: A magyar családpolitika története. in: http://meh.communio.hu/eucsp.htm

 

 

Oldal nyomtatsa
Stressz-teszt
Veszélyben van-e és ha igen, milyen mértékben a veled élő férj, társ,
apa vagy fiú? 

tovább>>>
 
Csatlakozók
Legidősebb csatlakozó tagunk ekkor született:
1928-03-21

Legfiatalabb csatlakozó tagunk ekkor született:
2008-04-19
 



Utolsó frissítés:
2012. 02. 18.